nev=Kovács Albert
URL=http://
szoveg=Üdv!
Ott kezdeném, hogy édes anyám 6 évesen be akart iratni balettozni. No,
nem sikerult neki (sajnos nem volt elég eroszakos). Persze, ezt utólag
gondolom, akkor ez volt nekem logikus. Elég volt sírnom egy kicsit, mert
más is ezt tette:-). 69-ben születtem, tehát ez már sajna elég régen
történt. Jöttek a 80-s évek, és a Disco idoszak. Ez is lecsengett, aztán
esti suliba járva, szólt az egyik srác, hogy nem mennék-e el vele
táncsuliba. Hozzá teszem, ezt (a sulit) már ajánlotta egy (volt) kollega
is. Akkor iratkoztam be Guller tanár úr iskolájába, és ezzel
megpecsételtem sorsomat. 3 évig intenzíven jártam hozzá, ami szinte az
egész hétvégémet lekötötte (péntektol vas. estig). Ezalatt a szombat
esti táncos összejöveteleket is értem, és az óráinak nagy részén ott
voltam. Itt nem a saját, "kötelezo" óráimra gondoltam, hanem napi 4-6
tanfolyamot. Ott ismertem meg késöbbi táncpartneremet, akivel házasságra
léptem. Abba is maradt a suliba járás. Ez az állapot 7 évig tartott, és
válás lett belole. Most újra kezdtem, ugyanott, de más tanárral (sajnos
eltávozott körünkbol Guller TanárÚr). O mondotta anno, "új partner, új
remények":-)
2000.12.22
|
Nev=Fekete István
Celom=tánctanulás
Varos=Budapest
rb=fiu
Eletkorom=32
Magassag=180
Súlyom=73
telefonom=
stilus=standard, latin
Klub=Oktogon; 4 hónapja
Tanchely=
Tartossag=hosszútávú partnert keresek
Osztaly=haladó, a bronz következik
Idoraforditas=3-szor 2-2,5
Anyagiak=10-15000
Tanar=
URL=http://
Egyeb=A korábbi táncpartnerem magánéleti gondjai miatt nem tud tovább
járni táncolni. Hosszútávra keresek táncpartnert, viszonylag intenzív
gyakorlási szándékkal.
|
nev=Kovács Renáta
URL=http://
szoveg=Szfváron táncoltam az elmúlt 5 évben.Tavaly májusban váltunk
szét az állandó partneremmel,nem bírta az állandó bejárást
Sárbogárdról a folyamatos muszak vállalása mellett.
Latin és standard kategóriában
egyaránt "D" kategóriások voltunk.Azóta keresek partnert magamnak, de
sikertelenül.Pedig 2-3 kezdovel is megpróbáltam.Ok jelenleg a Felso-
városi Muv.Házban más - nálam fiatalabb partnerrel táncolnak.
Nagyon szeretném tovább folytatni!!!
160 cm magas, felnott korosztályú lány vagyok.
Akit szeretnék találni: 22-32 év közötti, 175-180 cm magas fiú Szfvár-
ról vagy a környékérol, esetleg Pestrol.
MH.telefon:22/472-022 15 óráig, otth.tel:22/397-824 20-22 óra között.
|