Kedves Anna!
> Még fiatalabb korában (kb. kisfiú és kamasz korában) túlesett két
szívműtéten is, mert "lyukas" volt a szíve és ezután úgy-ahogy el volt
vele. De most van egy rög benne valahol (állítólag január óta, de csak
most kapott időpontot :(, amit ki akarnak szedni, nem tudni még,
milyen
módszerrel. Ettől is eléggé fél, meg attól is, hogy elindul a rög és
bajt okoz. Kérlek Benneteket, hogy nézzetek Rá, kezeljétek és osszátok
meg velem megérzéseiteket, a kezelésetek eredményét.
Adatai: Fellner István37 évesBp., XIII. ker. lakos.
Köszönöm, szépet :) Anna
>
Én szívesen segítek. Viszont a leveledből nem derül ki, hogy ő akar e
tenni valamit a gyógyulásáért, illetve hiszi-e, hogy tud tenni érte???
Van egy ismerősöm, aki lukas szívvel született. Amikor 20 éves korában
meg akarták operálni az orvos "dobott egy hátast" mert a fiú egy
billentyűt növesztett a luk fölé, ami elzárta azt. Így aztán neki 5
szívbillentyűje volt. Azóta is így él. Most 60 éves.
Szóval. A fiú meditáljon rá, hogy ez a rög feloldódik a szívében.
A szív a szeretet központ. A benne levő szeretet energia hatására a
rög feloldódik a vérében és eloszlik. Aztán amikor sor kerül az újabb,
műtét előtti vizsgálatra, lássa azt, hogy az orvos szeme elkerekedik,
mert nem találja a rögöt.
Segíts magadon, az Isten is megsegít!!!
Szeretettel, István. (Bp.)
|