1999. április 21.
Chicago Bulls - New Jersey Nets
87 : 99
Ez a meccs távolról sem volt olyan "szoros", mint ahogy azt a végeredmény
mutatja. A Bulls csak a legvégén tudott ledolgozni egy több, mint 20 pontos
hátrányt, de akkor már késő volt.
Amikor az egy héttel ezelőtti meccs után (ahol először volt benne a kezdő
ötösben) mondtam Kornélnak, hogy az lenne a fura, ha a továbbiakban már nem
lenne benne a kezdő csapatban, ő csak udvariasan és szerényen mosolygott ezen.
De azóta minden meccsen kezdett, így ma is. Most már jobban játszott, mint az
előző meccsen, tehát úgy tűnik, egyre jobban érzi magát új szerepében.
Rögtön a meccs első percében volt egy szép zsákolása, amit viszont nem adtak
meg neki a bírók, sőt, még ellene fújtak támadói faltot. Szó mi szó, Kornél
lökdösődött is egy kicsit, hogy a ziccerhez jusson... Másodpercekkel később Van
Horn ment el mellette a Bulls palánkja alatt, s dobott is egy kosarat.
Egy perccel ezután egy távoli dobással próbálkozott Kornél, ami nem ment be
neki. Következő megmozdulására 4 percet kellett várni. Akkor is egy személyi
hibát fújtak ellene egy Nets támadás közben, de szerintem jól csinálta a
dolgot, mert Van Horn labdáját nem engedte a kosárba menni a sípszó elhangzása
után. Rögtön ezután lecserélte Kornélt Tim Floyd.
Az első negyed pergő ritmusú játékkal kezdődött, de 11:10 arányú Nets vezetés
után a Bulls mintha falba ütközött volna. Pár perccel később már 11 ponttal
vezetett a Nets, a negyed végén pedig 24:14 arányban vezettek.
A második negyedet Kornél a pályán kezdte. A negyed második percében egy újabb
távoli dobással próbálkozott - sikertelenül. Egy perccel később nagyon okosan
hatolt be a Nets védelmébe, s közvetlen a kosár alatt nem volt gond számára
bedobni a kosarat.
Hét és fél perccel a negyed vége előtt keményen küzdött egy lepattanóért a Nets
palánkja alatt, meg is szerezte, de dobása nem ment be. Ami felháborító volt
ebben, hogy a bírók nem fújtak a védője ellen faltot, pedig megérdemelte volna.
Fél perccel ezután Kornél levonult a kispadra, de csak másfél percnyi pihenőt
kapott ott. Mikor visszatért, a Nets már 40:20 arányban vezetett.
Négy és fél perccel az első félidő vége előtt Kornél - messze lehagyva
játékostársait - a Nets kosara felé futott. Randy Brown ezt észrevette, s
megpróbálta neki passzolni a labdát. Kornél azonban épp akkor megállt egy
pillanatra, s láthatóan nem várta a passzt. A labda szépen ki is ment az
alapvonalon túlra. Kár volt érte, mert jó helyzet volt.
Alig fél perccel később viszont Kornél nagyon jól tört be középen egy Bulls
támadás során, s nem csak a dobása ment be, de az azt követő büntetője is. Egy
perccel ezután volt egy szép, tiszta blokkolása a Bulls palánkja alatt, de a
bírók mégis faltnak ítélték, amit Kornél is alig hitt el. Nem sokkal ezután
lecserélte az edző.
A félidőben "csak" 15 pont volt a Nets előnye, köszönhetően a Bulls második
negyed végén nyújtott teljesítményének. A harmadik negyedet is hasonló hévvel
kezdték, és fantasztikusan jól ment nekik minden támadás. A Nets-nek pedig
semmi nem ment be, így a harmadik negyed ötödik percében már 53:43 volt az
állás.
Hanem ezután feléledt a Nets, és ez nem volt jó hír a Bulls számára. Ráadásul a
negyed vége előtt 7 perccel Mark Bryant kapott egy technikait szövegelésért.
Egy időkérés után Kornél a harmadik negyed 6. percében lépett ismét pályára.
Egy perccel később egy személyi hibát fújtak ellene a Bulls palánkja alatt, a
negyed vége előtt 4 perccel pedig volt egy újabb sikertelen dobása.
Három perccel a negyed vége előtt már 70:47 az állás a Nets javára... Egy
perccel később Kornél ugyan enyhítette a Bulls bajait egy kosárral, de ez már
csak csepp volt a tengerben.
A negyedik negyedben gyakorlatilag már esélye nem volt a Bulls-nak a meccs
megnyerésére. Bár négy perccel a meccs vége előtt a Bulls egészen "közel"
került a Nets-hez - ekkor ugyanis "csak" 18 pont volt a Nets előnye (91:73).
A meccs vége előtt három perccel jött Kornél ismét a pályára egy rövid pihenő
után. Innentől kezdve a Bulls egyre jobban feljött, Rusty LaRue és Charles
Jones is ekkor dobott pár 3-pontos kosarat, de mindezt egy kicsit hamarább
kellett volna megtenniük.
Ötven másodperc volt már csak hátra, amikor Kornél egy szép, tiszta blokkolást
mutatott be. Közvetlen ezután a másik térfélen egy óriási zsákolást próbált meg
véghezvinni, de nem ment be neki. A Nets egyik játékosa ugyanis szabálytalanul
nyúlkált bele az ugrásába, az ezért ítélt két büntetőt pedig Kornél bedobta.
Nem sokkal ezután vége is lett a meccsnek.
Azt hiszem, a Nets új NBA rekordot állított be azzal, hogy a mind a 23
büntetőjüket bedobták, tehát 100%-os teljesítményt nyújtottak e téren.
Győzelmüket viszont nem ennek köszönhetik, hanem annak, hogy a Bulls Kukocs,
Harper és Barry nélkül volt kénytelen játszani.
A következő mérkőzés április 23.-án, pénteken lesz idehaza a Boston Celtics
ellen.
1st 2nd 3rd 4th TOTAL
Chicago 14 21 17 35 87
New Jersey 24 26 27 22 99
Chicago -REBOUNDS-
PLAYER POS MIN FGM-FGA FTM-FTA OFF DEF TOT AST PF ST TO PTS
Booth F 24 3-8 1-2 1 4 5 0 0 3 2 7
David F 24 3-9 3-3 2 3 5 0 4 1 1 9
Bryant C 30 6-13 0-2 2 1 3 3 4 1 1 12
Carr G 24 2-6 4-4 0 2 2 1 1 0 1 8
Brown G 30 4-9 1-2 0 2 2 1 2 1 5 9
Simpkins 32 2-7 7-8 2 4 6 1 0 1 1 11
Benjamin 24 4-9 6-6 1 6 7 1 3 2 0 14
Wennington 15 2-6 0-0 0 4 4 1 1 0 1 4
Larue 24 2-8 0-0 1 1 2 3 0 0 0 6
Jones 13 2-3 1-2 1 1 2 1 3 0 2 7
Totals 240 30-78 23-29 10 28 38 12 18 9 14 87
(.385) (.793) Team Rebs: Total To: 15(20
10 PTS)
New Jersey -REBOUNDS-
PLAYER POS MIN FGM-FGA FTM-FTA OFF DEF TOT AST PF ST TO PTS
Burrell F 23 2-4 3-3 1 2 3 1 2 3 0 7
Van Horn F 32 7-14 14-14 1 7 8 1 3 2 0 28
Feick C 37 4-12 1-1 7 10 17 1 4 1 3 9
Gill G 24 3-6 0-0 0 4 4 1 2 1 1 6
Marbury G 36 5-11 0-0 0 2 2 9 1 2 6 12
Kittles 25 7-11 1-1 1 0 1 1 0 1 1 18
Perry 12 2-5 0-0 1 0 1 2 1 0 4 5
Vaughn 11 0-1 0-0 1 5 6 0 4 0 1 0
Hendrickson 16 3-6 4-4 2 2 4 1 4 0 0 10
Carr 9 1-3 0-0 0 0 0 1 4 0 0 2
Harris 15 1-7 0-0 0 1 1 1 1 0 0 2
Totals 240 35-80 23-23 14 33 47 19 26 10 16 99
Team Rebs: Total To: 16(17
(.438) (1.000) 4 PTS)
Blocked Shots
Chicago - Wennington 2, Simpkins, Benjamin, David. New Jersey -
Vaughn 2.
3-Pt. Field Goals
Chicago 4-10 (.400), C. Carr 0-1, Benjamin 0-1, Larue 2-6, Jones
2-2. New Jersey 6-18 (.333), Burrell 0-2, Van Horn 0-1, Gill 0-1,
Marbury 2-6, Kittles 3-4, Perry 1-2, C. Carr 0-1, Harris 0-1.
Technicals
Chicago - Bryant.
Officials
Joe Forte, Nolan Fine, Tony Brothers.
A - 15,874. T - 1:59.
| |
|_/\_|_/\_
'/~~\'/~~\ http://surf.to/lala
|