Halló halló Emberek !
Kezdem a praktikus részével. Megvételre keresek hagyományos
zeneiskolai nagyméretű fadobozra épített komoly hangvillát. Ha
valakinél hányódna ilyen, legyen szíves keressn meg vele, vagy
akár az infóval, hogy hol lehetne ilyet szerezni ?
Tegnap éjjel gyűjtők műsora volt a Rádióban. Mondanom sem kell, hogy nagyon
érdekelt a téma, mert magam is gyűjtő volnék gramofonos témában. Egyszóval
foglalkoztat a dolog háttere annyira, hogy majd ezügyben a születési
adataimmal meg is keresem a Paksit Zoltánt, aki ilyn adatok birtokában
komoly bölcseleteket mond. Amúgy azt látom, hogy a gyűjtők egyszerűen
szeretet többletüket így élik ki. A felhalmozott dolgaikhoz legalább valami
közük van és lehet őket tutulygatni. A tárgyak nem beszélnek vissza.
Ismerősként a gyűjteményt dícsérni kell, mert a tulaj szinte minden esetben
hiú. Szóval nagyon érdekes meghívottak voltak. Az egyik csak zenélő
szerkezeteket gyűjt, a másik meg százféle más dolgot. De általában
okosságokat. Például pár éve kezdett népviseleteket is gyűjteni az egész
Kárpáthaza területéről. Kissé le is cikizték azokat, akik leragadtak a
rádiógyűjtésnél. Megjegyzem én sem értem őket abban az értelemben, hogy
maholnap megszünnek az analóg adások és akkor még csak használati értéke
sem lesz a sok köbméternyi amúgy szép cuccnak. Szóval mindketten profik
voltak. Sok butácska betelefonáló volt, de jó volt a műsor. Nehezen
jutottam adásba a vonal foglaltsága miatt, pedig profi telefonáló vagyok. A
titok csak annyi, hogy a tárcsázás akkor lehet sikeres, ha pont akkor
indítom, amikor épp leteszi egy betelefonáló. Visszatérve a műsorra, én azt
vetettem fel, hogy mit gondolnak a gyűjtemények jövőjéről haláluk után ?
Hát kissé el is gurult a beszéd fonalgombolyagja erre és nagyon jó
elképzeléseik voltak a fejeknek. Örültem, hogy magam is pont így
gondolkozom a dologról. Szóval nem a múzeumokba való betagozódást
említették, hanem azt, hogy érdeklődő fiatalokat kell találni, akik tovább
viszik a dolgokat. El is mesélte az egyik pasi, hogy ő maga is így jutott
egy jlentős fényképészeti gyűjteményhez korábban. Elmondta, hogy akitől a
gyűjteményt végül megkapta, többször letesztelte őt, hogy a korábban neki
adott dolgokat nem árulta e ki idő közben. Elhatározta, hogy annak idején
majd ezt az utat követi ő is. Aztán elmesélte a zenegépeket gyűjtő pasi
egy esetét a bekattant gombgyűjtővel. 60 óriásmappája volt az embernek
televarrva laponként 100 kabát, ing, fehérnemű és mindenféle gombokkal. Az
öreg, ha látott valakin egy neki tetsző télikabátgombot, képes volt az
embert követni és villamoson vagy másutt zsilettel megfosztani őt az
áhított gombtól. Kérdezte a műsorvezető, hogy egyáltalán miként lehet ilyen
őrült emberrel összeakadni ? Ez volt a legjobb a műsorban: Szóval az öreg
keresett valakit, aki képes megjavítani az ő gombesztergáját. Így került
hozzá. Végig kellett néznie a 60 gigantikus mappát a rengeteg gombbal.
Végig kellett hallgatnia az ezer történetet, mire az öreg megmutatta neki a
javítandó gomb esztergát. Na ekkor derült ki, hogy az egy hiányos roncs
fonográfkészülék volt. Az öreg persze mindent az égvilágon a gombokon
keresztül szemlélt. Emberünk aztán nagy nehézségek árán tudta csak
megszerezni az ő gyűjtési területébe tartozó fonográfot. Az öreg
körömszakadtáig nem hitte, hogy az nem gombeszterga. A műsor azért is jó
volt, mert a zeneszerkezet gyűjtő pasi be is hozott néhány igen érdekes
példányt. Volt például egy felhúzhatós kalickában ülő sípokkal működő, de
igazán jó hangú kanárija. A felhúzott szerkezet levegőt termelt a sípokhoz
és egyáltalán a kanárinak mindene mozgott, ahogy kell. A cuccot 1870 körül
készítették franciasvájcban és ő egy hazai ócskásnál akadt rá. A másik
érdekesség egy olyan osztrák gyártmányú kb.az 1850-es években készült
zenegépe, ami a Magyar himnuszt játszotta, ráadásul igen szép előadásban.
Nekem annyira tetszett, hogy műsorszignálnak is bőven megállná a helyét.
Egyszóval jól szórakoztam magam is. Üdv, Ágoston
|
