2005. augusztus 31. 15.15 dátummal HIX TUDOMANY ezt írta:
> > Eseményhorizonton kibocsátott jel, - amit Hawking embere bocsát ki amikor
> > állva a neutroncsillagon az éppen átlépi a kritikus átmérőt és fekete
> > lyukká válik, azaz kialakul az esemény horizontja - megsérti Heisenberg
> > határozatlansági relációját. Duplán.  Az űrhajós e energiájú jelet
> > kibocsátva, annak mind helyét, mind impulzusát, mind saját idejét, mind
> > energiáját abszolút pontosan fogja ismerni. Lévén az egy helyben fog
> > állni, s sebessége 0 lesz, saját ideje szintén 0, az energiája, meg
> > amennyivel indította. 
> Ugyanolyan határozatlan, mint bárhol máshol. Mindenütt csak a saját
> téridö számít, az pedig éppen olyan, mint máshol. A fény, amit indítasz,
> fénysebességgel távolodik minden irányban.

A váalszom a saját megközelítésemből eredően van megfogalmazva, keverve egy 
másik nézőponttal zavart kelthet ezért a tisztelt olvasoktól előre is 
elnézést kérek.

Vagyis minden irányban 0 sebességgel, lévén a saját idő távolról nézve áll - s 
nem pedig állni látszik, ha lehetne látni, ahogy Lukács Béla is előadja - 
álló időnél meg igazán mindegy mennyi a fénysebesség, mozdulatlanság lesz az 
eredmény. [S akkor most lehetne a tágulásból - a fekete test sugárzáshoz a 
megfelelő felületet biztosítandó - fakadó mozgásra kitérni, ami miatt még 
inkább kifelé jön a  fény, tehát negatív a sebessége.]
A másik probléma, hogy el kell számolni hol fordult ellentétesre a beeső 
űrhajós és a távoli megfigyelő időiránya. Nyilván csak az eseményhorizonton 
történhetett. De ez azt jelenti, hogy ott állt a beeső órája.

> > Az eseményhorizonton a fénysebesség 0, kifelé nő, hát befelé?
> Csökken, tehát negatív lesz. Az egyik irányban indított fény a másik
> irányba megy - kívülröl nézve (már, ha látható lenne). Hol a paradoxon?
> Helyböl nézve ugyanolyan, mint máshol.

Ez nézhető úgy, hogy minden ami bell van jön kifelé, ami negatív sebességű ott 
egyszerűen csak az idő irányt kell megfordítani, mai meg pozitív sebességű, 
ott meg antirészecske párjára kell áttérni. A fény jön kifelé a 
leggyorsabban, de szintén távolról nézve egyre lassabban, míg megint csak az 
eseméyn hoűrizotn jelenti a megállási pontot.

> > Ha semmi sem érheti el a fénysebességet, aminek nem nulla a nyugalmi
> > tömege, akkor ha a fénysebesség az eseményhorizonton 0, akkor vajon mi
> > tud ezen át bejutni?
> Tessék??? A fénysebesség *kifelé* nulla, befelé a fénysebesség! Az megy
> be, aki nem szégyelli. Csak kifelé vannak problémák.
> Amit mondasz, az nagyjából úgy hangzik, hogy ha egy gödörböl nem lehet
> kijutni, akkor nem lehet beleesni sem - itt sem mindegy, hogy *milyen
> irányban* szeretnél menni.

Kifelé 0, befelé is lévén ez ott a fénysebesség irányfüggetlen. Ez amúgy egy 
rendkívül érdekes gödör. Ha élhetek egy párhuzammal vegyük a 
Bolyai-Lobacsekszkij hiperbolikus geometria Poincaré-féle ábrázolását. Ez egy 
véges méretű gömb. A gömbhéj reprezentálja az eseményhorizontot. A gömb 
középpontja a szingularitást. A gömb minden belső pontjához egyértelműen 
hozzárendelhetünk egy-egy gömbön kívüli pontot, kivéve a szinguláris 
középpontot. Ehhez az egyetlen pontnak tekintett végtelenül távoli ideális 
gömbhéj rendelhető, ami megint csak szingularitás. Ekkor minden külső 
mozgáshoz rendelhető egy belső mozgás. S minden mozgást úgy érdemes venni, 
hogy vagy közelítik egységesen a gömbhéjat akár belül történik, akár kívül 
vagy egységesen a megfelelő szingularitás felé haladnak, azaz a belsők a 
középpontba a külsők a véégtelen távoli gömbhéjhoz. A második esetben a 
szingularitások az elsőben pedig az eseményhorizont a gödör alja.
Itt ismertnek tekintem Poincaré itt olvasható hasonlatát a 24.pontnál: 
http://www.hik.hu/tankonyvtar/site/books/b126/x1-50002.4.html
Most azt az esetet vegyük, amikor minden az eseményhorizonthoz tart vagy áll.
Alkalmazzuk a belső pontok külső pontokal való megfelelő kapcsolatát.
[Egy érdekes bevezető: 
http://www.jgytf.u-szeged.hu/tanszek/matematika/Bolyai/]
 Az állók azt fogják látni - természetesen idealizált látásról van szó - , 
hogy a közeledők órája a sajátjuknál egyre lassabban jár, lévén egységnyi idő 
alatt egyre kisebb távolságot járnak be. A közeledők méterrúdja viszont 
rövidül, így ők semmit sem észlelnek, hacsak nem néznek vissza és látják, 
hogy a távoli megfigyelőjük saját ideje egyre gyorsabban telik. Ám hiába nem 
vesznek észre semmit a rövidülés miatt soha sem érik el az eseményhorizontot. 
A távoli megfigyelő és köztük az idő dilatáció ugyan egyre csak nő, de sosem 
lesz oo. Azzal nem sokat lehet kezdeni, ahogy Lukács Béla magyarázza, hogy a 
beeső simán átjut az esemény horizonton, míg a távoli megfigyelő elől sose 
tűnik el, lévén számára ez saját időben a oo-ben történne. Ugyanis ennyire 
azért nemfüggetlen a két óra. A beeső órája akkor mutatja a beesési 
időpontot, amikor a távoli megfigyelőé oo-t. 
Erre adtam elő az x=y/(y+1) és az y=x/(1-x) szerint járó hipotetikus órák 
esetét. Az y pozitív. Itt x=1 jelenti az esemény horizont elérését.  Hiába 
méri valaki x szerint az időt, s így az elérendő időpont véges, mégsem 
garantált annak elérése. Sőt ezen példában lehetetlen is, lévén x=1 pontban 
nincs értelmezve. Nem lehet mondani, hogy aki y szerint méri az időt annak 
egyszerűen sose jön el az x=1 helyzet, aki meg x szerint mér annak meg eljön, 
csak azért mert véges érték és időarányosan minden rendben zajlik.
A két óra ugyan független abban az értelemben, hogy bármelyik fél meggondolva 
magát a másik ettől még megy a maga útján tovább, de azért annyira nem, hogy 
innen nézve beesik onnan nézve nem esik be helyzet előállhasson. 

Pető Hunor