Kedves Hixipixi!

hix.nyelv #212, :

> > "nem verbális kommunikáció".
> Ebböl vajon miért csak a "nem" szócskát fordítjuk le?
> Illetve, ha már a többit nem, ezt miért igen?  Ötlet?
> A  "nonverbális"-t viszont egybe kellene írni "magyarul" (?)

Ugyanis nincs "nonverbális" szó. A "non-" ui. fosztóképzőként a latinban 
nem állhatott, ott erre az "in-" vagy a görög eredetű "a(n)-" prefix 
szolgált. A "nem verbális" eredetije az "averbalis" melléknév. Ezt a szót 
aztán általában úgy honosították, hogy a fosztóképzőt a nemzeti alakra 
cserélték, így lett egymástól függetlenül az angol "non(-)verbal / 
unverbal", a német "unverbal", a szlovák "neverbálny", és a magyar "nem 
verbális". 

Bár a "verbális"-nak van magyarítása a 'szóbeli' személyében, de a kettő 
jelentése nem mindig ugyanaz. Most én írásban kommunikálok veled, azaz 
_nem szóbelileg_, de azt nem mondhatom, hogy "_nem averbálisan_" (vi. 
"nem nem verbálisan" :-)), mivel a "nem verbális" a mimika és a 
gesztusnyelv megjelölése. Tehát indokolt a latinos szót megtartani és 
használni.

A magyar "nonverbális" tehát, bár használják, még "olyanabb" szó, mint az 
"unszimpatikus", mivel az utóbbival ellentétben nincs történetisége.


> > De meg kell mondjam, ez utóbbi nálam két esélyes volt...
> Kétesélyes. Egybe. Nem? :-)

Egy ippon oda, én pedig békaállásból folytatom... Persze ez is olyan 
kérdés, ahol a magam fajta szabályt-nem-megjegyző-inkább-kikövetkeztető 
egyén néha csapdába esik. Mert az ugyan igaz, hogy van "százlelkes falu" 
'egy falu száz lakossal' ill. van "száz lelkes falu" 'száz falu, melynek 
lakosai aktívak vmiben'. De írd csak számmal: a különbség elvész, akkor 
már mindkét esetben csak "100 lelkes falu"-t írhatsz. Ugyanígy csak 
"tizenkét lelkes falu" létezik, mivel a helyesírási szabályzat 119. 
pontja szerint összetett számnév (ill. utótag: "száz templomtornyos 
falu") esetén is különírandó. 

Bár elemeiben a fentiek mögött lehet logikát találni, de engem most a "2 
esélyes" írásmód zavart meg. Számomra az egy szóba írt "kétesélyes"-hez 
kötőjeles "*2-esélyes" dukálna (mint ahogy pl. a szlovákban van). Emiatt 
javítottam ki az eredetileg egybeírt alakot.

Kedves Attila!  

hix.nyelv #212, Mártonfi Attila:  

> Egyébként maga a [-AtkOzik] képző is elég kevés szóban található meg; a
> teljes szólista (igekötők nélkül, az értelmező szótár anyagából):
> avatkozik, csalatkozik, ... 

Fontosnak tartom leszögezni azt az álláspontomat, hogy "-AtkOzik" képző 
tulajdonképpen nincs, csak "-kOzik" képző, amely műveltető igékből képez 
visszaható-szenvedő gyakorító igéket. Három példa nem "-At" képzős igei 
alapra: "bérmálkozik", "utálkozik", "vagdalkozik".  

> A képzett formák kivétel nélkül rövid i-sek: [iratkozik,] hivatkozik,
> nyilatkozik, nyiratkozik 

Ez kissé tautologikus érvelés, mivel éppen azt vizsgáljuk, hogy hogyan 
kellene őket írni, és ebben benne van annak a lehetősége, hogy a korábbi 
kodifikáció rosszul történt meg.  

Fontosnak tartom azt is figyelembe venni, hogy a problémát csak az /í/-t 
(és az /ú/-t, /ű/-t, bár itt nincsenek ilyenek) tartalmazó szavak 
okozzák: a "méretkezik"-ben senki sem bizonytalan. A probléma tehát a 
zárt magánhangzók hosszúságának "tévesztésére" vezethető vissza. (Erről a 
témáról már volt korábban szó.)  

Állításom: az irodalmi nyelv kodifikációjakor a fenti szavaknál a 
különböző képzett alakok nem azonos nyelvjáráshoz tartozó változatukban 
kerültek be. Pl. az "írat (vmit vkivel)" műveltető igét hosszú "í"-vel 
kell írni, annak ellenére, hogy (a) én ezt is röviddel ejtem /irat/; (b) 
de ami ennél sokkal fontosabb, emellett a "sír" ige műveltető alakjában 
rövidülés lép fel: "sirat" amennyiben 'gyászol' jelentésben szerepel 
('ríkat' értelemben én már hosszúval írnám). Ugyanígy jelentésmegosztás 
jelentkezik az (általam szintén röviden ejtett) "hívat" egyik képzésénél: 
megrövidül az átvitt értelmű "(el)hivatott" 'arravaló', de marad a 
"hívatott" 'hívva van' melléknévi igenévnél. De a "hív > hívogat" 
/hivogat/ mellett van "csíp > csipeget" is.  

Tehát más forrás volt az, amely az irodalmi nyelvbe emelte az "írat" ill. 
"iratkozik" igét. Nem elhanyagolható torzító szempont a korábbi 
írásbeliségnek az a sajátossága, hogy az "i", "u", és "ü" hangok hosszát 
nem jelölte. Sejtem, hogy a feltételezett etimológiai alapot is tévesen 
azonosították a "-At" főnévképzős alakok személyében (ezeket zárt mgh-k 
esetén valóban gyakorta röviden írjuk, de nincs pl. "*hivat", "*nyirat" 
főnevünk). És mivel valóban kis számmmal fordulnak elő, a 'rövidítős' 
"-AtkOzik" analógia révén elterjedhetett, és most már érvként szolgálhat. 

Azzal tehát semmi bajom, ha a "(be)iratkozik" igét rövid "i"-vel kell 
írni: ezek az igék már úgyis irregulárisak (vi. keverednek az etimológiai 
és fonetikai alapan kodifikált alakok). Mivel ezt a kérdést nem látom 
elvszerűen tisztázva, saját kútfőmre hagyatkozva csak történeti 
megfontolásaim lehetnek, mivel -- mint már fentebb kiderülhetett -- a 
kiejtésem nem irányadó: én gyakran röviden ejtek, mikor a hosszú a 
normatív írásmód. 

Azzal van inkább bajom, ha azt mondják, hogy a hosszú "í"-s "íratkozik" 
hibás alak, mivel a fentiek szerint akár ez is lehetne kodifikálva. Jobb 
is lenne vagy egységesen hosszú mgh-val írni minden alakot, vagy 
megrövidíteni azt, ami a köznyelvben röviden ejtődik: vi. az egyik elv (a 
történeti vagy a kiejtés szerint) igazán érvényre juthatna. (Tudom, erre 
megint igaz az, hogy naív vagyok... :-)))  

P.S. Bár az én hozzászólásom a tied után jelent meg, írásakor a cikkedről 
nem tudtam, mivel az azt tartalmazó szám nem jutott el akkor még hozzám.