Aprilis 17.
A gyors reggelizes es osszepakolas utan elso utunk Almasy egyik
hajdani taborhelyehez a Chianti-taborhoz vezetett. Khaled,
elmondasa szerint tobbszor kereste ezt a helyet, mig egy
kulonallo sziklacsoportnal rabukkant a Gilf nyugati oldalan.
Kulonos nevet arrol a chiantirol kapta, mellyel Almasyt
ajandekozta meg a mai Libia teruleten fekvo Kufra oazis olasz
helyorsege 1932-ben, miutan Almasynak eloszor sikerult a
lehetetlennek tuno vallalkozas: kelet felol autoval elerte
Kufrat, majd onnan visszatert a Gilfhez. A taborhelyen talalt
konzervdobozokat es a legfobb bizonyitekot, a hagyomanyos
szalmafonattal bevont jellegzetes formaju chiantisuveget Khaled
gondosan es elorelatoan korabban elrejtette egy hasadekban.
Keszitettunk nehany fenykepet a "leletekrol", aztan ujra
elrejtettuk oket, nehogy a szuvenirgyujtok esetleg a tabor
letenek utolso bizonyitekait is eltuntessek.
A Chianti-tabort elhagyva elindultunk a fennsikra felvezeto
Aqaba-hago fele. Egy pihenonel, kiszallva az autobol gyonyoru
eles kavicsokat gyujtottem. Ezeket a koveket a szel altal hajtott
homok alakitja ki es ellentetben a vizben gorgetett, alapvetoen
gombolyu kavicsokkal, sik feluletek hataroljak. A szaguldo homok
egy sikot csiszol a kavicsba, majd elbillenti es egy masik lapot
alakit ki. A feluletek talalkozasainal igy gerincek, elek
kepzodnek. Barhol, ahol ilyen kavicsokat talalunk, biztosak
lehetunk benne, hogy ott valamikor sivatagi kornyezet volt.
A hago siksagi bejaratat kis tanacstalansag elozte meg, mert
ketfele koordinatank is volt ra. Jozsi eroskodott, hogy az ove a
helyes, mig Khaled egy nemet expedicio adatat ismerte. Jozsi
adata bizonyult a megfelelonek, ezt beiranyozva rovidesen
ratalaltunk a hago elejere. A feljutas nehezsege nem az emelkedo
szintkulonbsegebol adodik, ez ugyanis mindossze 142 meter, hanem
a terepbol. A negy kilometer hosszu hagot vegig a korabban itt
jart autok altal feltort homok boritja, raadasul egy eles,
derekszogu kanyart is le kell kozdenie a feljutni kivanonak.
Khaled mindezek ellenere nagyon bizott az elsullyedes nelkuli
feljutasban. Nem lett igaza.
A hago bejaratahoz erve a ket auto megallas nelkul, teljes
gazzal, terepfokozatban vagott az emelkedonek. Salama hathengeres
kocsija, teljesitmenytobbletebol adodoan egy menetben fel is
jutott, de Khalede, melyen Hasszannal es Joskaval egyutt en is
utaztam, hamar elakadt a homokban. Hiaba, negy henger az nem hat.
Visszatolattunk egy szilardabb feluletre, hogy legyen lendulet,
de akarhanyszor probalkoztunk, elobb-utobb mindig elkapartak a
kerekek. Nem volt mast tenni, kiszalltunk es gyalog indultunk
folfele a langolo napsutesben, hogy a kisebb sullyal az auto
feljusson. Lattuk, ahogy Khaled ujra es ujra probalkozik, de csak
akkor sikerult vegre feljutnia, mikor intettem neki, hogy a
homokfolyam szelenel van egy kevesbe feltort sav. Az autok
eltuntek, mi meg vonszoltuk magunkat folfele a homokban. Joska,
korabol adodoan nehezen birta az emelkedot, ezert amennyire
tudtam, Hasszannal egyutt eloresiettem, hogy visszakuldjem erte
Salama kocsijat. Kiszaradt torokkal lihegve, a homokvasakat
cipelve ertunk fel a fennsikra. Azonnal visszakuldtem a nagyobb
kocsit Joskaert.
Fenn voltunk tehat a Nyugati Sivatag egyik meghatarozo
terepalakulatanak, a Gilf Kebirnek a tetejen. A kisebb kocsi
motorja tobbszori probalkozas utan sem akart beindulni, de egy
alapos portalanitas es szurotisztitas utan minden rendbejott. A
nap szinte merolegesen tuzott es az arnyekok hianya miatt,
kulonosen nagyobb homokfeluleteken, teljesen megszunt a
tererzekelesunk. Az auto uszott a tajban, a vakito fenyben. Csak
ha kozvetlen magunk ele neztunk, akkor lattuk, hogy robogunk,
keresztul a Gilfen eloszor eszak, majd egy nagy kanyart teve
kelet fele. Kis eltevedes utan megtalaltuk a helyes nyomvonalat
es ket alacsony dombvonulat kozti volgyet kovetve haladtunk
elore. A homok ezer szinben jatszott, a fehertol a sargan,
vorosen at a szurkeig, attol fuggoen, hogy milyen kozetbol
keletkezett. Gyonyoru taj volt.
Gond nelkul haladtunk egeszen a Gilf keleti oldalan huzodo
dunesorok videkeig. Itt neha elsullyedtunk, de mar begyakorlott
mozdulatokkal szedtuk elo a kisebb meretu homokvasakat, tettuk a
kerekek ala es toltuk a kocsit, mikozben a sofor adagolta a gazt.
Legtobbszor eleg volt egy-ket ugras, hogy a kocsi kemeny homokot
fogjon, de egyszer Khaled belehajtott egy szinte folyekony
homokbol allo teruletbe. Nem volt nagy, talan 20 meter atmeroju.
Ilyenek tobb helyen talalhatok az amugy jol jarhato
homokfeluleteken, de kivulrol semmi nem utal a jelenletukre. Az
utazo csak azt veszi eszre, hogy az auto hirtelen es
megallithatatlanul a tengelyig sullyed, onerejebol keptelen
tovabbhaladni, a forgo kerekek pedig egyre jobban beassak
magukat. Egyetlen dolgot lehet tenni: a homokvasakat a kerekek
ala nyomni, azokon az auto eloremegy, ujra elsullyed, akkor ujra
ele a homokvasakat es igy, meterrol-meterre lassan kimaszik a
medencebol. Mi is ezt csinaltuk, amig az auto el nem erte a
medence kemeny homokbol allo szelet. Salama, aki joval mogottunk
jott latta, hogy gondban vagyunk es meg idejeben masfele
kormanyozta autojat.
Egy helyen azonban, jo messze mogottunk o sullyedt el,
olyannyira, hogy le kellett szednie a kocsi tetejerol a nagy,
nehez homokvasakat, mert a kisebbeket a forgo kerek maga ala
tolta. Mig sikerult ujra szilard terepet fogniuk es utolertek
minket, Khaleddel megalltunk egy sziklasabb helyen es volt idom a
kornyeken kicsit korbeszaglaszni. Az aproszemu, vekonyan
retegzett, kemeny homokkobol a szel altal hajtott homok
szebbnel-szebb "kisplasztikakat" faragott ki. Nem gyoztem
osszeszedni a szelmaras jelensegenek e gyonyoru termekeit.
Nehany, termeszetesen kevesebb, mint amennyit szerettem volna, a
gyujtemenyemet gyarapitotta.
Ilyen kalandok kozepette ertuk el a Gilf keleti oldalat. A
nyugati oldal hirtelen, meredeken emelkedo falaval ellentetben
kelet fele a fennsik fokozatosan sullyed. A szelenel megjelennek
a mar jol ismert dunek es kacskaringos nyomvonalra kenyszeritik
az utazot. Igy is elofordult, hogy at kellett vagnunk rajtuk.
Ilyenkor a soforok megint elovettek tudomanyukat, gazt adtak,
felrohantak a dune szel feloli, lankasabb, kemenyre fujt oldalan.
A gerincen aztan hirtelen feltunt elottunk a meredeken leszakado
szel alatti oldal es az auto a csuszo homokkal egyutt erte el a
dune aljat. Kellett nemi onuralom ennek a hullamvasutnak az
elviselesehez.
A Gilf jol jarhato terepevel ellentetben a felszin errefele
nehezen, lassan jarhato, sziklas-homokos jelleguve valt. Az autok
alig 20-25 km/ora sebesseggel tudtak csak haladni, raadasul azt
is csak girbe-gurba nyomvonalon. Igy ertuk el aznapi
taborhelyunket, egy hosszu, kulonallo dunesor toveben, 140 km-re
Abu Ballas hegyetol. Meleg napunk volt, az egyik legmelegebb az
egesz uton.
Este a taborhelynel megjelent egy madar. Honnan? A legkozelebbi
oazis, Dakhla, legvonalban olyan 400 kilometer innen. Andrassal
egy godrot astunk, mert korabban neha tapasztaltuk, hogy kicsit
leasva a homok mar-mar huvos es le szerettem volna merni ennek a
homersekletet. Itt azonban nem eszleltuk a jelenseget.
(folyt. kov.)
|
