> Nem baj...Csak a szíve legyen a helyén!
Ezzel feltétel nélkül egyetértek, Balázs. Ezért igyekezlek én
kivesézni, mert ha Bóka Béla csinálja, az fáj, és ha nincs érvényes
magyar tébéd, akkor még drága is.
> Nem tudok vele egyetérteni. Attila, nyilván te (és még xmillió
> magyar) _közvetlenül_ nem tettél/tett érte semmit...
Pedig pontosan a közvetlenségre szeretnék hangsúlyt tenni, Pezoli.
Közvetetten mindenki mindenkiért tesz valamit, ha akar, ha nem, ha tud
róla, ha nem, csak elég sok közvetettségi láncszemet kell találni.
> De az _ország_ (beleértve a 20-40-80 évvel ezelőtti Magyarországot
> is) teremtett egy olyan miliőt, amiben a 10 éves Szilágy Áron a
> kardvívást választotta sportjának, és nem az amerikai focit, vagy a
> baseballt.
Szerintem nem teremtett, mert történetesen a kardvívás mintha nem
lenne különösebben népszerű sport, kvázi "szél ellen" kell választani.
Focistának menni, az a népszerű. De ebben az esetben azt is
mondhatjuk, hogy az ország miliőt teremtett ahhoz, hogy a szomszédom
rendőr legyen, egy rokonom fodrász, egyik barátom kőműves. Nem. Minden
miliőtől függetlenül választották.
> Te (és még xmillió magyar) választottad meg azt a kormányt, amelyik
> a sportot olyan módon finanszírozza, ahogyan.
Ezt akkor tudnám aláírni, ha lett volna választás olyan kormány
között, amelyik ezt teszi, és olyan között, amelyik nem. Ami azt
illeti, ha ilyen választást kínálnak, akkor bizony én arra szavaztam
volna, amelyik nem támogatja a sportot, főleg nem az élsportot. Éljen
meg a szponzorokból. De pont a sport olyan dolog, amit mindegyik
egyformán támogat. Tudom, erre lehet mondani, hogy ha adott dolgot
kormányok egész sora egyformán tesz, az annak a jele, hogy a nép
következetesen ezt akarja, de hát nem így van. De ez már politika,
úgyhogy hagyjuk is ennyiben.
> Te (és még xmillió magyar) értékeled a sikerét, amiért érdemes
> csinálnia.
Nem teszem, tökéletesen közömbös számomra, de elismerem, hogy
egyetlen renitens őt nem zavarja.
> Te (és még xmillió magyar) alkottad olyanra az országot, hogy meg
> tud élni a sportból.
Sajnos igen...
> Azon lehet vitatkozni, hogy ezek hány százalékban befolyásolták az
> eredményt, vagy hogy mennyit adtak hozzá, de a _semmi_ biztosan
> téves.
Rendben, teljesen igazad van, visszavonom. A javított szöveg:
"Meglátásom szerint Balázs számításában ott van a hiba, hogy a
népesség és a GDP figyelembe vételekor kiindulásnak veszi, hogy az
országok tettek valami jelentőset sportolóik sikeréért. Nem tettek.
Tett az edző, a klubtársak, a sportegyesület vezetősége, mindenféle
emberek tettek, de az ország testületi hozzájárulása ehhez képest
jelentéktelen."
GLaci, Veled is egyet kell értenem. Az, hogy egy ország vagy nép nagy
vagy kicsi, relatív és ködös fogalom. Szempontok százait lehetne
sorolni, amik szerint Magyarország nagy, illetve kicsi. Ilyenkor
statisztikai adatokat szoktak hozni, terület, népesség, ezeket meg
lehet nézni a Wikipédiában, Magyarország valamivel a lista közepe
fölött van.
Nem ilyet keresünk. Valamilyen "lelki nagyságot", ami egy egész
országra jellemző. Átkutattam emlékeimet, és attól tartok, nagyon
kevés példa van arra, hogy egy egész ország merne nagy lenni, és ennek
látszata van. Japán például, amikor elvesztette a háborút, átélt két
atomcsapást, igazán belesüllyedhetett volna egy országos depresszióba,
gazdaságiba és szellemibe is. Hogy mit tett helyette, azt látjuk és
csodáljuk; hogy milyen árat fizetett érte, azt is látjuk és nem
annyira csodáljuk. Az ázsiai kistigrisek hasonlóképpen. Izrael példa
arra, hogy lehet egy évszázad alatt országot teremteni ott, ahol
azelőtt csak nyomorgó sivatagi falvak voltak, miközben állandó háború
is van, viszont éppen ez az állandó háború akadályoz minket abban,
hogy Izrael sikerét igazi sikernek érezzük. Igen jól sikerült
demokráciájukért csodáljuk az Egyesült Államokat és Svájcot, és
feltehetően csodálhatnánk Costa Ricát, amely szegény latin-amerikai
ország létére fejlett ipari országokkal vetekszik különféle
mutatókban, ha tudnánk valamit az egészről.
Lehet még keresni ilyeneket, de nem lesz sok. A többi néma csend. A
legtöbb ország nem tett semmi olyat, amivel a világ többi részének
egyöntetű csodálatát vívta volna ki. És akkor mi van? Mindenki él és
teszi a dolgát.
Magyarország akkora, amekkora. Területre, népességre, lelki nagyságra,
mindenfélére. Nem azon kell filózni, hogyan találhatunk igazolást
arra, hogy valójában sokkal nagyobbak vagyunk, hanem tenni érte, hogy
tényleg nagyobbak legyünk. Nem területre, mert azt csak mások
megrablásával lehetne; nem is népességre, mert az önmagában csak
nagyobb nyomort eredményezne. Nagyságra. Ha országos összefogást nem
lehet csinálni, akkor sok kicsi összefogást, különféle hasznos célok
érdekében, amik többsége majd kétségkívül elmerül a feledésben, de
százból vagy ezerből egy országos hírnévre tehet szert, és azok közül
százból vagy ezerből egy külföldön is öregbítheti az ország hírnevét.
Ilyen dolgok eddig is léteztek, ezek leghíresebbjei a hungarikumok.
Megpróbálhatunk újakat létrehozni -- még ha nem is válnak híressé, de
legalább létrejönnek és alkottunk valami nagyot. Vagy megpróbálhatjuk
a meglevőket ismertebbé, népszerűbbé tenni bel- és külföldön. Mind az
ország hírnevének, mind gazdasági helyzetének jót tenne.
És ha elég sok ember dolgozna azon, hogy Magyarországot valamilyen
formában naggyá tegye, akár teljesen különböző módokon, az önmagában
akkora jelentőségű dolog lehetne, ami kivívja a világ egy részének
elismerését.
Kis lépésekkel, Ellie.
Láng Attila D., író, Láng Krisztina †, http://lattilad.org
|
