#3238 Timi
> Azt hallottam, hogy akinek két neve van annak nem fejlődik ki a
személyisége teljesen, mert minden névnek vagyis annak viselőjének
megvannak a rá jellemző tulajdonságok. Ha két neve van valakinek
akkor a két név között "örlődve" él, és nem alakul ki teljesen
a személyisége.
>
Kedves Timi!
Nagyon érdekes a felvetés. Már "előre dörzsölöm a tenyeremet", hogy micsoda
jó gondolatokat fogok itt a Listán olvasni.
Valami van....... de.....
Szerintem egy gyermek (ember) személyisége nem a névtől függ elsősorban.
Amikor még nincs is neve a magzatnak személyisége már akkor is van. Az,
amit
hoz előző életeinek tapasztalatai alapján. Elsősorban ezek határozzák meg
szerintem a személyiséget.
Aztán az élete során alakítja a személyiségét a nevelés is, amit a
szüleitől, a környezetétől kap.
Bár a közmondás így szól: Nomen est omen! A név a végzet, a név kötelez,
mondja a latin mondás.
A kislányom, akiről elkezdtem írni Babameditációkat ide a Listára, a Zsófia
Kira nevet kapta. Nekünk tetszett ez a párosítás, és volt egy spirituális
ok
is, amiért így döntöttünk. A jelentést nem néztük, csak a születése után.
Hát ezt szándékosan sem tudtuk volna így kiválasztani. J
Zsófia - görög - bölcs, bölcsesség
Kyra - görög, de csak i-vel engedték a magyar nevet, ezért Kira - úrnő,
uralkodó.
Tehát: "bölcs uralkodó" a neveinek a jelentése. Hát .. próbálgatja magát.
Az
uralkodás már megy, a bölcsesség még hiányzik. Remélem egyszer az is megjön.
Ettől az egybeeséstől függetlenül én továbbra is azt gondolom, hogy nem
olyan "tragikus" a helyzet, ahogy a leveledből kitűnik.
Egyébként a "gondolat teremtő erő". Ha azt gondolod, hogy őrlődni fognak,
akkor így lesz, de nem azért, mert így kell lennie, hanem azért mert a
gondolataiddal ezt teremted meg.
Szeretettel, István. (Bp.)
|
Hali!
> nevek
> Felado: szmikk_uh.liameerf
> ... ... ...
> Azt hallottam, hogy akinek ket neve van annak nem fejlodik
> ki a szemelyisege teljesen, mert minden nevnek vagyis annak
> viselojenek megvannak a ra jellemzo tulajdonsagok. Ha ket
> neve van valakinek akkor a ket nev kozott "orlodve" el, es nem
> alakul ki teljesen a szemelyisege.
Hat, ez mar elso olvasatra is nagy butasagnak hangzik. ;-)
Celszeru elovenni azt a bizonyos jozan parasztit... ;-)
(Kepzeld, azt hallottam, hogy tegnap delben Kinaban zold volt az
egbolt, es eltunt a Nap!) ;-)))
Ha belegondolsz, a vilagtortenelemben azert volt mar jopar ember,
akinek nem hogy ketto, de akar tobb neve is volt, es megsem orlodtek,
hanem megvolt a szemelyiseguk, megpedig rendesen kifejlodve.
A nev ugyanis onmagaban "csak" a szemelyiseg jelleget ad(hat)ja. Pl.
egy Peter mindig "kemenyebb" ember lesz (szikla), mig egy
Krisztina/Krisztian beszedesebb.
Ez persze csak a nev "hatasa". Persze nem a nev hat, de nem veletlen
az sem, hogy miert pont azt a nevet kapja valaki, amit.
A nevnek tehat onmagaban semmi koze ahhoz, hogy a szemelyiseg
kifejlodik-e egyaltalan, vagy hogy mikent.
A szemelyiseg fejlodese es kifejlodese a nevelestol fugg, nem a
nevtol. Ha jo, helyes a neveles, akkor rendesen, harmonikusan
kifejlodik, legyen akarhany neve is az illetonek... Ha azonban
helytelen, a szemely szamara rossz nevelest kap stb., akkor akkor is
ifejletlen, vagy rosszul fejlett szemelyisege lesz ha csak egy neve
van.
Udv!
Gime
http://www.gime.hu
http://www.audiovisions.hu
:
|
Kedves Mindenki!
Nagyon, nagyon régóta vagyok már tagja-e levelzőlistának, de
mindeddig
csupán olvastam. Valami most arra késztetett, írjak. A következő
gondolatok nem az enyéim, de biztos vagyok benne,
hasznotokra lesznek
(Attila kérdésére, továbbfűzve Nissifer mondandóját). Vigyázat,
nehezen emészthető tartalom következik!
Feldmár András: A tudatállapotok szivárványa - kivonat
"Kétféle bűntudat van. A neurotikus és az egzisztenciális. A
neurotikus az, amikor bűntudatot érzek akkor, amikor valójában
semmilyen bűnt nem követtem el. Ilyenkor azért érzem a
bűntudatot,
mert a szüleim kineveztek bűnösnek, én pedig ahelyett, hogy
a saját
lábamra állnék, és szembenéznék velük, s azt mondanám nekik,
hogy
„menjetek a fenébe", inkább bűntudatot érzek. Ez a kapaszkodási
ösztön. Vigyázok, nehogy egyedül maradjak. Inkább fenntartom a
szüleimmel a kapcsolatomat, annak ellenére, hogy minden
alkalommal,
mikor velük vagyok, bűntudatom van, mert ha azt mondanám
nekik, hogy
„menjetek a fenébe, soha többé nem fogok hozzátok eljönni",
akkor még
nagyobb bűntudatom lenne. Az egzisztenciális bűntudat az, amikor
valamilyen bűnt valóban elkövettem, s azért van bűntudatom,
mert rá
akarok jönni arra, hogy mit követtem el. Például elárultam
önmagam,
Már évek óta nem vagyok önmagam. Akkor bűntudattal
járok-kelek, mert
végeredményben megöltem magam. Az, hogy már évek óta szolga
vagyok,
rettenetes bűntudattal jár, egzisztenciális bűntudattal,
amiatt, hogy
bűnös vagyok, amiért nem vagyok önmagam.
A kétféle bűntudatot teljesen másképp kell kezelni. Ha a
bűntudatom
egzisztenciális, akkor le kell állnom, nem szabad tovább
bűnöznöm, s
valahogy vezekelnem kell. Kidolgoztak például a leszokni kívánó
alkoholisták részére egy tizenkét lépéses programot, Ennek
az egyik
lépése az, hogy az embernek meg kell keresnie mindazokat,
akiket akkor
bántott meg, amikor részeg volt, bocsánatot kell kérnie
tőlük, s meg
kell kérdeznie, tehet-e valamit annak érdekében, hogy
enyhítse az
általa okozott fájdalmat vagy jóvátegye azt a kárt, amit nekik
okozott. Ha az ember jóváteszi ezeket vagy megpróbál valamit
rendbehozni az életéből, akkor kisebb lesz a bűntudata.
A neurotikus bűntudatra van egy nagyon jó kis formula.
Például, ha
arról van szó, hogy bűntudatom van, ha nem megyek haza a
szüleimhez
látogatóba a hétvégén, tehát elmegyek csak azért, hogy ne legyen
bűntudatom. Akkor mi is ez a bűntudat valójában? Nem
egyszerű érzés,
nagyon komplex, és tulajdonképpen neheztelés. Tehát a
bűntudat lehet
neheztelés, egy olyan kötelezettség miatt, egy olyan
vállalás miatt,
amit tulajdonképpen nem akartam elvállalni. Tehát, ha
tulajdonképpen a
szívem mélyén nem akarok hazamenni, és neheztelek a
szüleimre, mert
azt éreztetik, hogy nekem haza kell mennem, azt éreztetik,
tartozom
azzal nekik, hogy hazamegyek, akkor tulajdonképpen nem
bűntudatom van,
hanem utálom a szüleimet, neheztelek rájuk, és magamra is
azért, mert
elfogadtam ezt a kötelezettséget. Ha erre rájövök,
elkezdhetem két
kupacba rakni azokat a kötelezettségeimet, amelyeket valóban
akarok, s
azokat, amelyeket nem akarok elvállalni, Tehát kitakarítom az
életemet, s akkor elmúlik a bűntudatom is. Csak olyan
dolgokat szabad
elvállalnom, amilyeneket valóban el akarok vállalni.
A fentiekből látszik, hogy például a szeretet milyen közel áll a
szolgasághoz. Ha valakit szeretek, akkor jót akarok tenni
neki, és
olyankor nagyon oda kell figyelni arra, hogy mi lenne jó
annak az
illetőnek azok közül a dolgok közül, amiket még tudok számára
nyújtani. Egy jó szerető tehát nagyon jó szolga. De az ilyen
szolga
lehet azért is szolga, mert fél. Fél attól, hogy elveszíti a
partnert.
Félelemből szolgál. Ha azonban valódi szeretőről van szó,
akkor az
azért szolga, mert szabad akaratából akar valami jót tenni,
nem pedig
félelemből. Ez a kettő azonban nagyon közel áll egymáshoz, s
az egyik
nagyon könnyen átfolyik a másikba. Főleg akkor, amikor nem
tudjuk,
hogy hol vannak a határaink. Egy bizonyos határig szabadon
szolgálom
azt, akit szeretek. Ha csak egy picit túllépek ezen a
határon azért,
mert megijedek attól, hogy mi lesz akkor, ha nem fog szeretni a
partnerem, akkor már szolga vagyok. Akkor már beleestem ebbe a
csapdába."
....
Egy kis személyes megjegyzés: már nagyon régen, a 2000-es
évfordulón
egy kedves, valószínűleg fiatal hölgy írt ide a listára,
szintén egy
idézetet. Ebben az idézetben egy meditáció volt, mely
leírta, hogyan
találkozhatunk-jöhetünk össze "az Igazival", a párunkkal, a
társunkkal. Rám kb. 2000. márciusában jött egy érzés,
miszerint meg
kell néznem egy levelet egy régebbi levelet. Megérzésemre
hallgatva
elkezdtem visszapörgetni a leveleket, és a januári levelek
közepén
elkezdtem bele is nézni azokba. Az egyik napi gyűjtést
végigolvasva,
nem igazán értettem, nem tudtam, melyik szólna nekem, és miért.
Visszaléptem még egy napot, de ekkor igen erősen éreztem,
hogy ez már
túl sok. Érdekes módon, azt csak gyengén éreztem (bár később
lassan,
de egyre erősödően, egy kellemes érzetig), hogy ez a pártalálós
meditáció szól nekem.
Érdekes, hogy nem akkor találtam meg ezt a levelet, amikor
írták,
hanem csak jóval később! Úgy tűnik, az energiák, avagy Isten
útjai
kifürkészhetetlenek, s időtlenek :)
De, visszatérve mondandómra, a hölgy a levél végén azt írta
(ez máig
nagyon élénken él bennem): "Nem tudom, miért írtam ezt ide,
biztos
valakinek szüksége volt rá :)"
Hát így vagyok most egy kicsit ezzel én is.
Szeretettel:
Laci
Nyelvet tanulnál? Japánt, kínait, svédet, arabot, görögöt, angolt vagy
bármi
mást? Kattints ide és megtalálod amit oly' régóta keresel!
http://ad.adverticum.net/b/cl,1,6022,259039,309730/click.prm
|
