DOSZ ROADSHOW! DOSZ ROADSHOW! DOSZ ROADSHOW!
Az ODHT és a MAB 1999 tavaszán a doktori képzésről és fokozatszerzési
eljárásról alapvető fogalom-tisztázó döntéseket hozott. E szervezetek az
Oktatási Minisztériummal egyetértésben felkérték a Doktoranduszok
Országos Szövetségét, hogy dolgozzon ki szövegszerű javaslatot arra, hogy
a kormányrendeletet ezen új fogalmaknak megfelelően miképpen lehet jobbá
és végrehajthatóvá tenni.
Ezen munkálatok közben is nyilvánvalóvá vált, hogy az Országgyűlés
tavaszi ülésszakán várható a Felsőoktatási törvény és a hozzá kapcsolódó
rendeletek átfogó reformja, mely a felsőoktatási intézmények
integrációjával kapcsolatban egyébként is időszerű volt. Így mód nyílik
arra, hogy a lassan hat éves magyarországi egyetemi doktori képzés
tapasztalatai nyomán egy egyértelműen és eredményesen végrehajtható
jogszabályi környezet jöjjön létre.
A DOSZ az általa képviselt hallgatóktól szerzett tapasztalatai alapján
felkészülten és meghatározó módon kíván részt venni a jogalkotásban, mely
közvetlen és rendszeres idea- illetve tapasztalatcsere nélkül elképzelhetetlen.
A fentiek szellemében határozta el a DOSZ elnöksége, hogy meghirdeti
országjáró körútját, - egyfajta roadshow formájában - gondolatait
körbeviszi a doktori képzést folytató nagy egyetemi központokban. Ennek
során házhoz visszük a doktorandusz közösségeknek - egy fórum keretében -
a magyarországi doktori képzést meghatározni hivatott szervezetek
képviselőit: az Oktatási Minisztériumot, az Országos Doktori és
Habilitációs Tanácsot, a Magyar Akkreditációs Bizottságot és nem utolsó
sorban a DOSZ-t.
A Roadshow állomásai
október 4. Debrecen
október 11. Miskolc
október 18. Szeged
október 25. Pécs
november 1. Veszprém
november 15. Keszthely
november 17. a DOSZ 5. születésnapja Budapest
Szeretnénk az ezekben a témákban érintetteknek minél szélesebb körét
bevonni a kerekasztal-beszélgetésekbe, s ezúton meghívjuk a doktori
képzésben érdekelt kollégákat: a doktori tanácsok tagjait,
programvezetőket, témavezetőket és a doktoranduszokat a
A SZEGEDI FÓRUMRA: 1999. október 18-án 14.00 órakor a JATE Rektori
Hivatal, Tanácsterembe (Szeged, Dugonics tér 13. II. emelet)
A FÓRUM RÉSZTVEVOI:
Dr. Csákváry Éva, az Oktatási Minisztérium fotanácsosa
Dr. Telegdy Gyula egy. tanár, a SZOTE Doktori Tanácsának tagja
Dr. Klukovics Lajos egy. docens, a JATE Doktori Intézetének igazgatója
Szögi Zoltán, a Doktoranduszok Országos Szövetségének elnökségi tagja
A Magyar Akkreditációs Bizottság képviselője
Az Országos Doktori és Habilitációs Tanács képviselője
Mindenkit szeretettel várunk!!
A további állomások programjáról később tájékoztatunk!
|