Gondoltam erdemes egy jo kis kepzavarral kezdeni (lasd subject), ugyis
olvashatunk zavaros dolgokat a KULTURAN. Arrol irnek tehat most, hogy sok
jazz-zenesz -neha akar az eredeti hangszeretol idegen- valtohangszereket
hasznal, es hogy kiket erdemes meghallgatni. Mivel nem akarok tul hosszura
sikeredni (igy is rohadt hosszu lesz), ezert tenyleg csak olyanokat fogok
felsorolni, akik tobb hangszeren jatszanak. Ez a valogatas teljesen
onkenyes. Nagyon jo nevek fognak kimaradni, de -remelhetoleg- rossz
ajanlat nem fog bekerulni.
Azert is merem ajanlani az alabbi neveket, mert Pesten, illetve az
interneten is manapsag kaphato egy csomo CD, melyek ezektol az eloadoktol
vannak, nem kell erte kimenni Becsbe haromevente csempeszett schillinggel
felpakolva, szoval mostmar tenyleg "csak" penz kerdese.
Az egyik legelso -es akar mondhatni a legfontosabb- zenesz, aki nem fert a
borebe, es a tenorszaxofon mellett szopranszaxofonon es fuvolan is
jatszott, John Coltrane. Rola talan leginkabb elmondhato, hogy batran
megvehetjuk barmelyik CD-jet, csak elso osztalyu zenet fogunk kapni.
Mivel leginkabb valogatasokat lehet kapni, ezert az ismerkedonek azt
ajanlom, hogy olyan CD-t vegyen, melyen a "My Favorite Things" van rajta.
Igy J.C. mellett a zongorista McCoy Tyner zsenialitasat is elvezhetjuk
(mas kerdes, hogy egyutteseben mind a negy zenesz maga nemeben a legjobbak
kozul valo). J. C. eloszor Miles Davis mellett a "cool jazz" szuletesenel
babaskodott, kesobbiekben (hatvanas evek) zenejeben igen sikeresen otvozte
a nyugati es keleti filozofiat (szerintem). Elmelyedten tanulmanyozta a
zen-buddhizmust, zeneje is igen meditativ, de semmi nyoma annak a
(szerintem hamis) indiai behatasnak, melyet aztan csostol kapunk a
nyakunkba a hetvenes evekben. Zeneje izig-verig "fekete" zene. Elete vege
fele (1967-ben halt meg 41 evesen majelegtelensegben) eloszor a big-band
hangszerelesekkel probalkozott, majd pedig feloszlatva nagy sikeru
egyutteset mar teljesen atonalis es ametrikus (most remelem jol irtam,
szoval olyan zene, melyben nincs hatarozott hangsulyos utem)
improvizativ zenet jatszott.
"Trane" sokat jatszott egyutt (tobbek kozott) Eric Dolphy-val, aki
szinten sokhangszeres ember, a kulonbozo szaxofonfajtak es fuvolak
mellett a basszusklarinet volt az egyik kedvence. Bar igazi
Coltrane-tanitvany (szo szerint), zeneje megis egyedi, azoknak ajanlom,
akik a "nehezebben emesztheto" mufajjal is megprobalnak megbirkozni.
Nem tartozik a Coltrane-korbe, de megis a J.C.-E.D. hagyomany folytatoja
Rahsaan Roland Kirk, akivel mar atlepunk a hetvenes evekbe. O mar
mindenfajta fafuvost hasznalt, amit csak meg lehet talalni, hiszen vilaga
joreszt csak hangokbol allt, ugyanis vakon szuletett. Olyan extra dolgokat
talalt ki, hogy egyszerre jatszott ket szaxofonon, amit aztan kesobb masok
-legtobbszor latvanyteremtes- miatt atvettek. Nala errol ugye szo sem
nagyon lehetett... Biztosan sokan ismeritek a Jethro Tull eloadasaban a
"Serenade to a Cuckoo" c. fuvolas szamot: ez eredetileg Kirk repertoarjaba
tartozott, de persze semmi rock, tiszta hard-bop jazz. O is igen
tragikusan halt meg (ahogy hallottam), egyik oldala lebenult, de megtanult
fel kezzel szaxofonozni amennyire lehet (hiszen eddig is csinalta),
illetve baratai szerkesztettek neki egy olyan szaxofont, amellyel egy
kezzel lehet jatszani. Orvosai megmondtak, hogy a masik oldala is le fog
benulni, es keptelen lesz zenelni. Ezt mar nem varta meg, ongyilkos lett.
Kirk utan joszerivel a jazz-rock terhoditasanak lehetunk tanui, melyben
nem jellemzo a tobb hangszeren valo jatszas, vagy legalabbis nem annyira
elterjedt es magatol ertetodo, mint az elobbi esetekben. Persze, sok
embernek volt ekkor is valtohangszere, de nem volt olyan a jazz-rockban,
hogy egy ember tobb hangszeren is igen jo legyen. Azonban mar ekkor - sot
mar a hatvanas evek kozepen- elkezdodott az"avantgarde ko:r" mukodese, mely
korben mukodo zeneszeknek egyik alapveto vonasa, hogy sok hangszeren
jatszanak.
E kor ket csoportra oszthato, a KULTURAN mar emlitett Don Cherry (CoDoNA)
altal femjelzett "World Music" mozgalomra (woodstocki "Creative Music
Studio"), illetve a valamivel ismertebb AACM (Association of Advencement
of Creative Musicians) csoportra, melyet az Art Ensemble of Chicago vezet
(ok azt mondjak a jazzre, hogy "Great Black Music"). Igazabol azonban nem
nagyon lehet oket kulonvalasztani.
Don Cherry igazabol nem is "multiinstrumentalista" (tyu, de szep szo),
hiszen "csak trombitas" (erdekes, hogy felsorolasombol igy kiesik pl.
Miles Davis, vagy Charlie Parker, merthogy igazabol "csak" egy hangszeren
jatszottak), de pl. a CoDoNa (Colin Walcott, Don Cherry, Nana Vasconselos)
trio lemezein mindenki legalabb hat-nyolc utoshangszeren jatszik. A
CoDoNA-nak sajnos csak az elso CD-jet ismerem, de a zeneszeket ismerve a
tobbi produkciojuk is szinvonalas lehet. Colin Walcott kulonben is mar az
Oregon egyuttesben is igen sok hangszeren jatszott (foleg gitaron), de ez
az Oregonnak amugy is kifejezetten celja volt, hogy lehetoleg tobb
hangszert szerepeltethessenek. Aki szereti a meditativ "kortars" jazzt,
annak mindenkep lehet ajanlani az Oregon felveteleit, foleg azokat, ahol
-szopranszaxofon helyett oboan - Paul McCandless jatszik. A world music
tenyleg mar nemcsak jazzt jelent, hiszen probal magaba integralni igen sok
nepi zenet is (lasd Charlie Mariano egyuttese), amellett megis olyan
kiemelkedo jazz-egyenisegek tartoznak ide, mint a Coltrane-al a free jazz
szuletesenel babaskodo Ornette Coleman (szax).
A chicagoi iskola egyik trombitasa Leo Smith (a masik Lester Bowie, de
rola meg lesz kulon szo), akinek fergeteges koncertjet volt szerencsem
hallgatni a Kozgaz jazz clubban vagy tiz evvel ezelott (apropo, nem tudja
valaki, hogy meg lehet szerezni ezeket a felveteleket?). L. S. szinten
igencsak "free" zenet jatszik, a tonalitas teljes elhagyasa, az igen
bonyolult ritmusvilag es a kollektiv improvizacio mellett megis egy
rendkivul magaval ragado zenet produkalnak. Amig az eddig felsorolt
zeneszek/zenekarok mind "unplugged" -azaz kizarolag akusztikus-
hangszereken jatszottak, addig L.S. nem veti meg az elektromos hangzast
sem, bar ketseg kivul a nem-elektromos hangzase a foszerep nala is. A jo
produkciotol fuggetlenul L.S. zenejet csak a vegletekig vajt-fulu jazz
rajongoknak ajanlanam. Jol emlekszem arra a koszegi koncertre, amikor is
eloszor talalkoztam ilyesfajta zenevel: mivel kozel van Ausztria, a
szombathelyi jazz-orultek atcsabitottak egy esti buli erejeig L.S.-t es
egyutteset. A felallas: egy nagybogo, ket keszlet fafuvos
(baritonszaxitol a szopranig, ugyanez fuvolaban es mindenfajta egzotikus
joszagban), egy keszlet rezfuvos (ez volt L.S. kisebb-nagyobb
trombitakkal es mutyurokkel felszerelve), valamit egy vibrafonos, aki
egyszerre negy utovel verte szegeny joszagat, es szerintem arra hajtott,
hogy csak tritonuszt es kisszekundot talaljon el. Ekkor 16 eves voltam,
es csak jo neveltetesem tartott vissza attol, hogy kifussak a terembol az
elso husz perc utan ;-)
A masik trombitas, Lester Bowie egyedul is igen jo zenet csinal, de
leginkabb az Art Ensemble of Chicago nevu egyuttessel egyutt kell nevet
emliteni, melyben mellette Malachi Favors bogozik, Joseph Jarman es Roscoe
Mitchell fafuvozik (mindketto egy sereg fafuvoson) es Don Moye dobol.
Illetve itt mindenki dobol. Allitolag az AEC az utobbi evekben mar nem
produkal olyan jo zenet, mint tiz evvel ezelott (mondhatni ugy egyaltalan
semmit nem produkal), de az "Urban Bushman" lemezuk mindenkepp ajanlhato.
Az AEC a nyolcvanas evek meghatarozo egyuttese, eloadasaik nem egyszeru
koncertek, hanem egyben szinhazi eloadasok is. A zeneszek kifestve, vagy
epp feher kopenyben zenelnek, az improvizativ darabok mellett sok a
megkomponalt resz is. Igen jo a zenei humoruk, rendkivul sokoldaluak.
Oket hallgatva az embernek nincs az a benyomasa, hogy "mindig ugyanazt
mondjak". Sajnos soha nem lattam oket eloben, de zenejuk boven elegendo
ahhoz, hogy egy magamfajta jazz-rajongot megelegedessel toltson el.
Igen jok a kollektiv improvizacios darabjaik, ahol nincs "szolista",
hanem a ket fafuvos es a trombita rogtonzesenek olyan szovevenye, mely
hangzasaban tavol al a megszokott (pl. coltrane-i) hangzastol.
Emellett az egyuttes tagjai szolo produkciokat is keszitenek, melyek
ugyanugy magas szinvonaluak. De hangsulyozom, csak a legfeljebb nyolcvanas
evekben keszitett produkciokert vallalok feleloseget, az utobbi evekben
(allitolag) nem is nagyon zenelnek, ill. leengedtek.
Az AEC mellett meg kell emliteni Anthony Braxtont, aki az AEC-ben kezdte,
de aztan kulonvalt toluk. Kedvenc hangszerei a basszusklarinet es az
altszaxofon. Ismerek tole egy lemezt, melyen az "unalomig ismert"
jazz-standardeket jatsza, frissen, teljesen uj felfogasban. Neha
veszedelmes otletei vannak, pl. egy szal szaxofonnal vesz fol egy lemezt
(ezt az otletet aztan Lester Bowie is atvette), hogy megmutassa, hogy
mire kepes egy szal hangszer. Masik huzasa, hogy 100 tubara (!) komponal
muvet. Erre azt mondtak, hogy nem tud osszeszedni 100 tubast, aki
eloadja. Sikerult neki, es mar heccbol is irt egy masik muvet 500 tubara,
amit ugy tudom szinten eloadott. Haat... sajnos egyiket sem hallottam, de
rohadt kivancsi lennek ra, hogyan szol.
Akiket a kulfoldiek kozul meg meg akarok emliteni az a Special Edition
egyuttes, Jack DeJohnette vezetesevel. A jazz tortenete soran valahogy a
dobosok mindig csak a "ritmusszekcio" szerepet toltottek be, na ez J. DJ.
eseten abszolute nem igaz. Egyutteseben az igen tehetseges Arthur Blythe
szokott altszaxofonozni, de J.DJ. minden hangszeren jatszik a dob
mellett, amihez hozzafer. Emellett sok mas zenesszel is keszit
felveteleket, Miles Davis egyszeruen a "motherfucker" nevvel illette Ot,
amit J.DJ. bajvigyorral nyugtazott, hiszen Miles szajabol ez minimum az
Akademiai Nagydijjal volt egyenlo. A chicagoiak hatasa egyertelmu
zenejenel, aszimmetrikus utemek, megkomponalt es teljesen improvizativ
reszek valtakozasa, stb. Azert kell a "Special Editiont" megjegyezni,
mert J.DJ. igen sokat jatszik mas zeneszekkel, de ebben az egyuttesben
foleg az o elkepzelesei dominalnak, mig mas lemezeken inkabb csak
vendegzenesz.
A magyarok kozul, mindenkepp harom nevet kell kiemelni, akik leginkabb
ebbe a vonulatba tartoznak: Grencso Istvan (fafuvosok), Dresch Mihaly
(szinten fafuvosok) es Szabados Gyorgy (na jo, o leginkabb "csak"
zongorazik). Akik tehetik, menjenek el koncertjukre, mert az ezerszer
tobbet er, mint barmely lemez (szerencsere vannak CD-k is toluk azert
mar, nemcsak a kutyauto egyeb magyar jazz-zeneszektol,akiket inkabb nem
sorolok fel). Egyik nagy elmenyem volt Szabados Gyorgy egyik sarvari
koncerje, aholis este nyolckor kezdett el jatszani. A ketoras
szolozongorakoncertre bejottek a kisvaros nagymamai hozvan 10-12 eves
unokaikat is, akik gondolom zongorazni tanultak, es kozelrol latni
akartak egy "igazi" zongoramuveszt (merthogy ez volt a plakaton). En
attol feltem, hogy majd tomegesen es feltunoen elvonulnak, erre
nagymamastul-unokastul mindenki szajtatva feszult figyelemmel hallgatta
vegig a koncertet.
Na, azt hiszem jo hosszu voltam, de csak olyan nevek vannak az
iromanyomban, akiket mindenkepp ajanlok, ha jo jazzt (world music, vagy
great black music, vagy akarmi) akar valaki hallgatni.
Szilva
|