Sziasztok!
Sok gondolkozas utan megis irok. Hadd mutatkozzam be: Berki Szilvi
vagyok, hamarosan 28 eves. Eredetileg angol-matematika szakos tanar a
szakmam. Tanitottam, majd tolmacskent dolgoztam Szegeden, kesobb pedig
az Ericssonnal, Stockholmban kaptam allast, egy eve koltoztem ki.
Jelenleg technikai oktatokent dolgozom (a tanitas igen hianyzott),
tanfolyamokat tartok es allitok ossze, karban tartom a rendszert, amin
oktatunk. Jo kis csapatunk van, egy masik rendszer oktatoi es a
technikai dokumentumok iroival vagyunk egy csoportban, rajtam kivul
mindenki sved.
Nem konnyu egy magyarnak (aki ennyire temperamentumos, mint en)
hozzaszokni egy ennyire sved kornyezethez, de tobbnyire jol erzem magam
veluk.
Tapasztalataim szerint a svedek kedvesek, de igen tavolsag tartoak,
viszont eloiteleteik nincsenek.
A nyari vakaciok elott Odette-tel valtottunk nehany levelet, es o
biztatott, hogy irjak, es adott is nehany temat, ami erdekelhetne az
Otthonka olvasotaborat.
(Kedves Odette, koszonom a biztatast es a sok kedves beszamolot, Bambi
idezetet Toled is!)
Szoval:
>Engem peldaul nagyon-nagyon erdekelne Stockholm,
Stockholm gyonyoru! A telen egy ismerosom azt mondta, hogy szeretne
kijonni egy kicsit dolgozni. Az en valaszom az volt, hogy, keszuljon fel
ra, ugy beleszeret a varosba, hogy nem fog tudni hazamenni. Meg mindig
igy gondolom. A varos nagy, sok ember el itt, kb. 1 millio, de megsem
zsufolt. A rengeteg erdo, viz (tengerdarab vagy to) es a hegyek igen
tagassa varazsoljak ezt a helyet. Neha ramtor a "nagyvaros" lehangolasa,
amikor utazom munkaba, vagy haza, ugyanis 50 percbe telik az ut
egyiranyba, ehhez nem tudok hozzaszokni. Kis helyen nottem fel es
Szegeden jartam egyetemre, ott is dolgoztam, ezek a tavolsagok ott nem
ismertek. (Nem tudom, masok hogy vannak ezzel.) Azert egy kedves,
tiszta, hetvegen is elo varos.
>az ottani emberek szokasai
Hat, igen. Nyugodtak, elfogadnak sok mindent, szamunkra erthetetlen is,
hogy miert csak otthon, vagy a munkahelyen panaszkodnak arrol, hogy
milyen draga az elelem, miert csak egy bolthalozatban, hetkoznap
munkaidoben lehet alkoholt vasarolni es miert ilyen az adorendszer,
amilyen. Soha egy tuntetes, semmi nyilvanos lazadozas, legalabbis nem
sok.
Az utcan setalva sok slamposan oltozo embert lehet latni, de sok
kuloncot is. Oket nem illik megnezni, de meg eszre venni sem. Itt
semmi-senki sem szenzacios! Az ismeroseim szerint ez csak ebben a
varosban van igy, masutt azert megnezik az 5-szinu haju, furcsan
feloltozott, teletuzdelt embereket.
Viszont eltevedni nem lehet! Mindeki nagyon segitokesz, ha nem ertik a
nyelvet, amin kerdezel, (persze mindenki beszel angolul) szinte
kezenfognak es elvezetnek pl. a metroban a megfelelo peronhoz.
Apropo, a tomegkozlekedes nagyon logikus, de ha autoval akar az ember
menni valahova, ra kell jonnie, hogy a tablak nagy resze azoknak van
kiteve, akik mar ugyis ismerik az utat. Beletelik nehany eltevedesbe,
mire az ember megismeri a kulonbozo tajekozodasi pontokat.
> esetleg az iskolak, nehany etel
Hat, ezekkel egy kicsit kesobb jelentkezem ujra.
Egyebkent, ha humoros sztorikat akar valaki olvasni (tobbek kozott) a
svedekrol, szivbol tudom ajanlani a "Zitaneni osszes"-t, a HIX CD-n vagy
az interneten:
http://www.datakom.su.se/~alex/
Udvozlettel,
Szilvi
|
O.Henry: Az utolso level (reszlet)
"Jancsinak es Zsuzsinak egy haromemeletes, zomok, voros teglabol epult haz
tetejen volt a muterme. "Jancsi" egyebkent a Johanna beceneve. Az egyik
leany Main-bol jott, a masik Kaliforniabol. A nyolcadik utcaban ismerkedtek
ossze, egy menu rendszeru kisvendegloben. Kiderult, hogy muveszi
kerdesekben bamulatosan egyezik az izlesuk. A rokonlelkek e talalkozasabol
szuletett aztan a kozos muterem. Ez majusban tortent. Novemberben
belopodzott a telepre egy fagyos leheletu, lathatatlan idegen: a doktorok
tudogyulladasnak nevezik. Jeghideg ujja meg-megerintette az emberek
homlokat. A gyilkos mereszen vegignyargalt a keleti varosreszeken,
tucatszam szedte aldozatait, leteperte Jancsit is. A lany mozdulatlanul
fekudt a festett vasagyon, s a holland ablak apro, olomkeretes uvegkockain
at nezte a szomszedos vorostegla haz tuzfalat. Egy reggel a mindig sieto
doktor osszerancolta bozontos szemoldoket, s intett Zsuzsinak, jojjon ki az
eloszobaba.
-A kislany allapota valsagos. Egy lehetoseg van, mondjuk tiz ellen, hogy
megussza -kozolte az orvos, mig lerazta a lazmerot. -S ez az egy, ha
ragaszkodik az elethez.
Az orvos elment, Zsuzsi meg a muterem sarkaban facsarasig telesirt egy
japan zsebkendot. Aztan mintha mi sem tortent volna, futyulni kezdett egy
slagert, fogta a rajztablajat, es atsetalt Jancsi szobajaba. Jancsi ebren
volt. Tagra nyilt szemmel nezett ki az ablakon, es szamolt -de visszafele.
-Tizenketto -mondta. Majd kisvartatva: -Tizenegy. Aztan: -Tiz.
-Meg:-Kilenc. -Majd: -Nyolc, het -szamolt szinte egyszerre.
Zsuzsi nyugtalanul nezett ki az ablakon. Ugyan mit szamol? Csak a csupasz,
sivar udvar latszik, s husz labbal odabb a vorostegla haz tuzfala.
Vensegesen ven, gocsortos, rothado gyokeru repkeny kapaszkodik fel a
teglafal fele magassagaig. Az osz hideg lehelete elsodorta leveleit, mar
csak a mezitlen, kopar agak tapadnak a malladozo teglakhoz.
-Mi az, dragam? -kerdezte Zsuzsi.
-Hat -suttogta Jancsi alig hallhatoan. -Most mar gyorsabban hullanak, Harom
napja meg majdnem szaz volt. Megfajdult a fejem, mig osszeszamoltam. De
most mar konnyebb. Egy megint lehullt. Mar csak ot darab maradt.
-Ot micsoda, dragam? Mondd meg szepen Zsuzsinak.
-Ot level. Mar csak ot levele van a repkenynek. Ha lehull az utolso level,
nekem is mennem kell. Harom napja tudom mar. Nem mondta a doktor?
-Ki hallott mar ilyen butasagot?! -kialtott Zsuzsi melyseges megvetessel.
-Mi koze a ven repkeny levelenek a te gyogyulasodhoz? Pedig hogy szeretted
ezt a repkenyt, te csunya, rossz gyerek. Te kis liba, te. Igen, a doktor
mondta ma reggel, hogy alighanem egesz rovidesen meggyogyulsz...hogy is
mondta csak pontosan?...hogy kilencven szazalek valoszinuseggel meguszod
ezt a betegseget. Kerlek szepen, az embernek akkor sincs tobb eselye az
eletben maradashoz, ha villamosra ul New Yorkban, vagy elmegy egy epulo haz
elott. No, most szepen megeszed ezt a kis levesket, aztan Zsuzsi megint a
rajztablahoz ul, mert surgosen ra akarja sozni a szerkesztore ezt a rajzot,
aztan vesz egy kis vorosbort a beteg kislanyanak, sajat maganak, meg
disznokarajt, mert mar kopog a szeme az ehsegtol!
-Ne hozz bort, nem kell mar -mondta Jancsi, s kozben egyre csak az ablakot
nezte. -Megint lehullott egy. Ne, nem kerek levest. Most mar csak negy
maradt. Szeretnem, ha meg sotetedes elott lehullana az utolso level. Akkor
en is elmegyek.
-Jancsikam -mondta Zsuzsi, a lany fole hajolva -, igerd meg, hogy lehunyod
a szemed, es nem nezel ki az ablakon, amig be nem fejezem a munkam.
Holnapra le kell adnom a rajzokat. Vilagossagra van szuksegem, kulonben
lehuznam a rolettat.
-Nem rajzolhatnal a masik szobaban? -kerdezte Jancsi huvosen.
-Jobb szeretnek itt maradni melletted -mondta Zsuzsi. -Es nem akarom, hogy
folyton azokat a buta leveleket nezd.
-Latni akarom, amikor az utolso level is lehull. Faradt vagyok, nem akarok
mar varni, nem akarok gondolkodni. El akarok szakadni mindentol, hadd
szalljak en is melyre, mint az a szegeny, faradt kis level.
-Probalj most aludni. -mondta Zsuzsi. -Szolok Behrmannak, alljon modellt az
oreg aranyasohoz. Par perc mulva itt vagyok. Fekudj szep nyugodtan, mig
vissza nem jovok.
Behrmann, az oreg festo a lanyok muterme alatt lakott a foldszinten. Tul
volt a hatvanon, szatirfejerol Michelangelo Mozesenek gondor szakalla
omlott ala Huvelyk Matyi termetere. Behrmann kudarcot vallott a muveszi
palyan. Negyven eve forgatta az ecsetet, de meg a muzsa kontosenek
szegelyet sem erintette meg. Egy remekmu megfestesere keszult allandoan, de
meg hozza sem fogott a kephez. Mar evek ota nem festett, eltekintve egy-egy
kereskedelmi vagy hirdetesi celt szolgalo mazolvanytol. Ugy jutott sovany
keresethez, hogy a muvesztelepen modellt allt fiatal festoknek, akik nem
tudtak megfizetni a hivatasos modelleket. Vedelte a gint, s meg mindig a
megalkotando remekmurol beszelt. Karakan kis oregember volt kulonben, s ha
valakiben valami lagysagot fedezett fel, kegyetlenul ki is gunyolta. A
folotte lako ket fiatal festonore ugy vigyazott, mint valami vereb: onkent
vallalta a lanyok mellett e kulonos szolgalattetelt. Behrmannbol csak ugy
dolt a gin szag, amikor Zsuzsi belepett homalyosan vilagitott odujaba. Az
egyik sarokban festoallvany allt, rajta ures vaszon: huszonot eve varja a
szuletendo remekmu elso ecsetvonasat. Zsuzsi elmondta az oregnek Jancsi
lazalmait, es azt is, hogy o mennyire aggodik miatta, hiszen a lany valoban
oly konnyu es torekeny, mint egy gyenge level, s tovaszall, ha mar semmi
sem koti a vilaghoz. Az oreg Behrmann voros szemebol leplezetlenul
potyogtak a konnyek, de azert harsanyan elitelte az effele nevetseges hulye
kepzelodest.
-Was? -kialltott. -Van olyan polond a vilagon, aki meghal, mert arrol az
atkozott porosztyanrol lehullanak a levelek? Ki hallott mar ilyet? Nem, en
nem vagyok hajlando maganak motelt ulni ahhoz a partyu remetehez! Miert
hagyta, hogy ez a putasag a fejebe feszkelje magat? Ach, szegeny kis
Jantschi kisasszony!
-Jancsi nagyon beteg es nagyon gyenge -mondta Zsuzsi. -A laztol tamadnak
ilyen beteges gondolatai , azert kepzel mindenfele furcsa dolgot. Hat, ha
nem akar nekem modellt ullni, Behrmann ur, ugy is jo, de tudja, mi a
velemenyem? Hogy maga egy...egy undok ven majom.
-Maga ety igazi no! -uvolott Behrmann. -Ki mondta, hogy nem ulok motelt?
Tyerunk; magaval metyek. Mar ety feloraja akarom mondani maganak, hogy
hajlando vagyok motelt ulni. Gott! Micsoda szornyu hely ez, es annak a
draga Jantschi kisasszonynak itt kell betegen fekudni! En festek majd
egyszer egy remekmuvet, es akkor mind a harman kikoltozunk innen. Ach Gott!
Bizony...
Jancsi aludt, amikor felmentek a muterembe. Zsuzsi lehuzta a redonyt
egeszen az ablakparkanyig, majd intett Behrmann-nak, kovesse ot a masik
szobaba. Felve neztek ki az ablakon: mi van a repkennyel? Aztan szotlanul
egymasra meredtek egy pillanatig. Csondes, hideg eso esett, s hopelyhek
szallingoztak. Behrmann ocska, sotetkek ingeben leult aranyasonak a sziklat
helyettesito, felforditott mosofazekra.
Masnap reggel Zsuzsi egyorai alvas utan felebredt, es latta, hogy Jancsi
tagra nyilt, borus szemmel bamul a lehuzott zold redonyre.
-Huzd fel, latni akarom -rendelkezett alig hallhatoan.
-Zsuzsi faradtan engedelmeskedett. S ime! Egesz ejjel zuhogott az eso,
kergettek egymast a vad szelrohamok, de a voros teglafalon meg mindig
csungott egy borostyanlevel. Az utolso. A szara korul meg sotetzold, de
csipkezett szelet mar kikezdte a bomlas, a rothadas. Azert csak log batran
az agon, vagy husz labnyira a fold felett.
-Az utolso level -mondta Jancsi. -Azt hittem az ejjel lehull. Hallottam,
hogy fuj a szel. Ma biztosan le fog hullani, s akkor en is meghalok.
-Jaj, fiam! -mondta Zsuzsi, s faradt arcat a vankosra hajtotta. -Ha
magaddal nem torodsz, legalabb engem kimelhetnel. Mondd hat, mit tegyek?
De Jancsi nem felelt. A lelek rettenetesen maganyos, midon a titokzatos,
hosszu utra keszulodik. Egymas utan szakadtak el a baratsag, a foldi
valosag kotelekei, s a lany gondolatait mindinkabb hatalmaba keritette a
fantazia. Lassan elmult a nap, s a ket leany a surusodo alkonyatban is
latta, hogy a maganyos borostyanlevel meg mindig a falhoz tapadt. Az ej
bealltaval megint eszaki szel kerekedett, eso verte az ablakot, csorogtak
az alacsony ereszek. Virradatkor a konyortelen Jancsi raparancsolt
Zsuzsira, hogy huzza fela a redonyt. A borostyanlevel meg mindig ott volt a
falon. Jancsi sokaig nezte csondben az agybol. Kesobb odaszolt Zsuzsinak;
az eppen becsinalt levest kavargatott a gazon:
-Komisz voltam, Zsuzsi -mondta. -Az utolso borostyanlevel biztosan csak
azert nem hullt le, hogy rajojjek milyen gonosz voltam. Bunos vagyok: meg
akartam halni. Kerek most egy kis levest, meg egy kis tejet, onts bele egy
kis vorosbort is es ...nem, hozd ide elobb a kezitukromet, aztan rakj a
hatam moge valami parnat, felulok, nezem, hogy csinalod a reggelit.
Egy ora mulva ujra megszolalt:
-Te Zsuzsi. Szeretnem egyszer lefesteni a Napolyi-oblot.
Delutan jott az orvos, es a latogatas utan Zsuzsi valami uruggyel kikiserte
az eloszobaba.
-Egy az egyhez, hogy megmarad -mondta az orvos, es megszoritotta a lany
sovany, remego kezet. -Gondos apolassal megmentheti. Most pedig sietek le a
foldszintre egy masik betegemhez. Behrmannak hivjak, gondolom valami
muveszfele. Szinten tudogyulladas. Gyenge, idos ember, a betegseg hirtelen
tamadta meg. Az oregur menthetetlen, de azert meg ma korhazba vitetem, ott
megfelelobb az ellatas.
Masnap a doktor azt mondta Zsuzsinak:
-A baratnoje tul van a veszelyen. Gyozott, kislany. Most mar csak jo
taplalkozasra es gondos apolasra lesz szukseg.
Delutan Zsuzsi odalepett az agyhoz. Jancsi egeszen jokedvuen kotogetett
valami rikito kek s teljesen felesleges gyapjukendot. Zsuzsi a fel karjaval
atolelte a baratnojet vankosostul.
-El kell, hogy mondjak neked valamit, kiseger -kezdte. -Behrmann bacsi
tudogyulladasban meghalt ma a korhazban. Ket napig volt csak beteg.
Tegnapelott reggel a hazmester talalt ra: az oreg eszmeletlenul hevert a
szobajaban. Nagy fajdalmai voltak. Egy csurom jeghideg viz volt a cipoje
meg a ruhaja. El nem tudtak kepzelni hol jart azon a rettenetes ejszakan.
Kesobb talaltak egy ego lampast meg egy letrat, valaki kihurcolta a
helyerol: a foldon ecsetek hevertek s egy paletta a ranyomott, osszekevert
zold meg sarga festekkel, es... Nezz csak ki az ablakon, dragam, a falon
ott az utolso borostyanlevel...
Nem vetted eszre, hogy meg sem mozdult, meg sem rezzent a szelben? O,
edesem, ez a level a Behrmann bacsi remekmuve -akkor ejjel festette a
falra, amikor mar az utolso level is lehullt."
Udv, Odette
|
