Kedves Gábor!
hix.nyelv #223, Szegedi Gábor:
> Nyelv #222, cdrom.jeszy:
> > Nem csak igebol, hanem fonevbol is. Peldaul _dalar_ a _dal_bol,
> > _tanar_ a _tan_bol stb.
> Vagy a dalolból elvonással dalár, a tanítóból elvonással tanár?
A "tanít ~ tanul" igékből keletkezett elvonással a "tan" főnév (első írásos
említése: 1795; akkoriban volt egy "előnyelvújítás", az idő tájt keletkezett
pl. a "dics" is a "dicső"-ből), és ebből képezték a nyelvújítás során 1833-
ban a "tanár"-t, kb. akkor, amikor a "dalár"-t a régi "dal" főnévből (első
adat [bizonytalanul] 1211, [biztosan] 1556). A "tanító" szó főnévi értelemben
1517-ből adatolt. A "tanár" szó a "professzor" magyarításaként született,
amely akkoriban még nem csak a felső-, hanem a középiskolai tanárok titulusa
is volt (a szlovákban máig így van). Ez presztízs szempontjából igen
különbözött a természetes úton létrejött 'alapfokú iskolai pedagógus'-t
jelentő "tanító" szótól. Így ez utóbbi jelentését nem terjesztették ki a
magasabb iskolákban tanítókra, hanem egy új szót képeztek.
A "tanít ~ tanul"-ban ún. fiktív tő van. Ilyen nem létező, de mégis
érzékelhető szótövek a magyarban nem ritkák, pl. "fer- ~ for-" (ferde, forog,
fordít~fordul, förgeteg, sőt: fürdik). Ezek mögött egy-egy olyan régi szó
van, amely -- lehet hogy még a magyar nyelv külön élete előtt! -- kiveszett,
csak képzései maradtak meg.
A "tan" elvonása esetén azonban tévesen állapították meg az alap szófaját: a
tő eredetileg ige volt. Ez azért érdekes, mert ez egyike a tényleges urali-
altaji egyezéseknek, tehát, amelyek az alapnyelvek áreális kapcsolatára
utalnak, vö. oszmán-török "tanI[mak]" '(fel/el)ismer, tud', halha-mongol
"täni[h]" 'ismer', mordvin "tona(do)-" 'tanul, hozzászokik', szelkup
"tanu(ti)" '(meg)tanul, elsajátít'.
> Nyelv #221, Szegedi G.
> > 2. A lovar (vesd össze: lovard, műlovarnő) szó idetartozik-e?
> Most akkor idetartozik, vagy sem? Esetleg az ige "lovik"?
A nyelvújítók jelentős része irodalmár volt, nem nyelvész. Így Kazinczy is a
nyelvi megfontolásokat kifejezetten másodlagosnak tartotta a jóhangzással
szemben. Nagyon sok "nyelvileg lehetetlen" szó került ekkor a nyelvbe: emiatt
ezek egy része nemigen tartozik sehová.
Amennyiben a "lovar" 'lovagláshoz mesterien értő személy' előbb volt, mint a
"lovarda" (vö. hozzászólásom a 233-as számban), szerintem mindössze azt
történt, hogy vették a "lovas", "lovag" szavakat, és az utolsó mássalhangzót
lecserélték egy másik olyanra, amely szintén nem szokatlan személyeket
jelentő szavak végén. (De ez csak az én "megérzésem".)
> És a "bakter" idetartozik-e? (mivel vegyes hangrendű, érzésem szerint nem)
Ez a német "Wächter" 'csősz, őr' szó átvétele. Mint német jövevényszavaink
nagy része esetén a közvetítő nyelvjárás itt is a bajor-osztrák dialektus
volt. Ennek akkoriban volt két, a "bakter" szó szempontjából fontos
sajátossága: a "w" betűvel jelzett hang két ajakkal képzett réshang volt,
tehát kb. mint az angol "w" (ill. inkább mint a magánhangzóközi spanyol "b",
"v"). Mivel ez a hang akkor már nem volt meg a magyarban, ezt hol "v"-vel,
hol "b"-vel helyettesítettük (a "bakter"-nek is volt 1777-ben "vakter"
változata). Egy másik jellemző, hogy az "-er" képző előtt kevésbé
jelentkezett az umlaut, tehát a (ma már irodalmi németben nem létező)
"*wachten" 'vár(akozik)' ige "a"-ja nem változott "ä"-vé. Mindkét változásra
voltak példák a 233-as hozzászólásomban közölt listában (pl. "bognár" < n.
"Wagner", "trágár ~ tróger" < b.-osztr. "Trager" ~ n. "Träger").
A "bakter" szó "-er"-je azonban hangrendileg nem illeszkedett, és nem nyúlt
meg. A szó első írásos említése 1638-ban történik "Bachter"-ként, így a XVII.
sz. közepe jelölheti ki azt a fordulópontot, amely után átvett szavakban ezek
az jelenségek megszűnnek. Persze nincs éles határvonal, és -- minthogy mindig
is voltak párhuzamos alakok -- nem mindig az átvétel időpontja alapján várt
változat élt tovább, pl. ma rövid "fukar" szavunk utolsó magánhangzója, de
1650-ben még használt volt a hosszú "Fukár" forma. (N.B. Ez utóbbi a "Fugger"
családnévből származik. Ebből még német nyelvterületen született meg a [nem
angolul olvasandó] "fucker" 'nagykereskedő; uzsorás' köznév, amely át került
a magyaron kívül több nyelvbe is.)
Az előző számban írtam, hogy a "bojtár" szó egyik lehetséges etimológiája --
a magyar "bujt" 'rávesz, kelt' ige képzésén kívül -- szintén a n. "Wächter"-
re megy vissza. Ebben az esetben viszont ennek jóval korábbi átvételnek kell
lennie, mint a "bakter"-nek, hiszen a magyarban a "cht" > "jt" változás (pl.
"tanocht" > "tanojt" > "tanít") a XVI. sz.-ban lezárul. (Első adata azonban
egy évszázaddal későbbi, 1621-ből való, így bizonytalan).
> > Sikerült rátalálnom a csillagdára.
> Jól sejtem, hogy ez a szó csillagvizsgálót jelent?
Ezt a szót még mai is tartalmazza az Értelmező kéziszótár 'régies'
stílusminősítéssel, és az általad tippelt "csillagvizsgáló" jelentésben.
Átfutva a Szóvégmutató szótárat, az eddig szerepelt kettő régi kivételes --
nem igéből, vagy cselekvőnévi névszóból alkotott -- "-da/de" képzés, azaz az
"áruda" 'bolt', "+csillagda" 'csillagvizsgáló' mellé az alábbiakat találtam
(a "+" elavult vagy régies szavakat jelöl):
"bölcsőde" '<napközi 0-3 éves gyerekeknek>' (1857), "+tébolyda"
'elmegyógyintézet' (1843), "tőzsde" 'börze' (1843), "+zenede" 'zeneiskola'
(1850k).
A "tőzsde" talán magyarázatot igényel. Először a "tőzsér" 'kiskereskedő' [vö.
223-asbeli listámat] szóból elvonták a "+tőzs" 'üzlet, kereskedés' szót (vö.
"+tőzsdíj" 'bizományosi jutalék', "+tőzstárs" 'üzlettárs' stb.), és ez
utóbbiból képezték a "tőzsde"-t.
Nem a fenti csoportba tartozik, de rendhagyó "-da/de" képzés a 'ritka,
tréfás' stílusminősítésű "dicsériáda" 'ömlengő dicséret' szó. Ez egyrészt a
"dicséret", másrészt talán a "tiráda" 'fellengzős beszéd, írás' vagy a
"jeremiáda" 'vég nélküli panaszkodás' szavak játékos vegyüléseként
keletkezett.
|
