Kedves Listatagok!
Figyelmetekbe ajánljuk a fordítók körében nagy népszeruségnek örvendo,
nemrégiben
megjelent Corvina kiadványt.
Bartos Tibor: Magyar szótár (Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára
I-II.)
A könyv bolti ára: 6400,- Ft (Listatagok számára 20% kedvezménnyel: 5120,-
Ft-ért
szerezzük be. Bp-en a szállítás - egyeztetett idopontban ingyenes -, egyéb
esetekben
csomagolási- és postaköltséget számítunk fel.)
Idemásolom a kiadó ajánlását:
A több mint száz ív terjedelmu mu mintegy összefoglalása a legnagyobb
becsben tartott
magyar mufordítók egyike egész alkotó pályájának; Bartos Tibor ihletett
fordításainak
köszönhetik a magyar olvasók többek között Dickens, Beckett, Albee, Kerouac,
Kesey,
Pinter,  Poe, Styron, Thackeray, Updike és Tom Wolfe számos muvének
élményét. Az
egymástól korban és stílusban oly távol eso írók magyar nyelvu
megszólaltatása nagy
nyelvi leleményességet kívánt a fordítótól, páratlanul színes és hajlékony
nyelvezet kellett
hozzá. A Magyar szótár valójában nem más, mint a mufordítók muhelytitkainak
közreadása.
Negyven esztendei szógyujtés éos szinomímakeresés eredménye a klasszikus
Roget-tezaurusz,
az angol nyelv legnagyobb "szókincstárának" módszere szerint 304
fogalomkörbe rendezett,
és ezeken belül logikai-asszociatív sorokba, stilisztikai értékük szerint
sorrendbe szedett s így
valóban egymást magyarázó szavak és fordulatok óriás tára, melynek magyar
nyelven egyetlen
zsenge elozménye Póra Ferenc immár csaknem száz éves, vékonyka szótára.
Azóta nem
készült hasonló munka magyar nyelven.
A magyar nyelven példátlan terjedelmu és példátlanul nagyra töro vállalkozás
mondhatni felöleli
a teljes magyar szókincset a tájnyelvtol a még élo archaizmusokon át az
újkori argóig, a köznapi
nyelvtol a költoi nyelvig, és a hiánytalan teljesség érzetét kelti
forgatójában. Az eddigi magyar
szinonímaszótárak meroben más módszert követnek, és szóanyaguk sem
vetekedhet Bartos
Tibor gyujteményével. Kiemelkedo erénye, hogy hivatásos szómuvész
készítette, szövegalkotási
gyakorlata közben, s így nem az elvont tudományosság, hanem egy páratlan
szókincsu alkotó
személyisége, az anyanyelvével kézmuves mesteremberként élo, a nyelvet
szerszámként és
anyagként ismero szerzo mesterjegye hitelesíti.
Az szótár elso kötete tartalmazza magát a fogalomkörökbe szedett szótárt,
míg a második kötet
szómutató, amely alfabetikus sorban megismétli az elso kötet anyagát,
megadva az egyes szavak
lelohelyét a fogalomkörön belül.
Anyanyelvét szereto, s szavaiban, fordulataiban élvezetét lelo ember számára
nemcsak nélkülözhetetlen
segédeszköz a fogalmazáshoz, de egyben ízlelgetni való, csemegézésre
csábító, letehetetlen
olvasmány is.
Üdvözlettel:
Juhászné Nagy Éva
mailto:
http://www.ingyennet.hu/~jl

Sziasztok!

A HIX GURUban jott elo mostanaban, beidezem a szovegreszt, kivancsi lennek a
velemenyetekre.

>* OT: Gretsy Laszlo beszelt errol a Kossuthon, hogy rossz a "harmad-,
>negyed- es otodeves" megfogalmazas, hiszen akkor 4 honapos, 3 honapos
>es 12/5 honapos diakokrol beszelunk :)))


Szerintem van benne valami logika, de nem helytelen a megfogalmazas.
[A nyelvek nem a logikarol hiresek ;]
-- 
Udv,
		  Hunter			-[HE 1.15beta8+1;]-

Kedves Ferenc, Ilona!

hix.nyelv #130, :
> Viszont Szilagyi Erzsebet, es nem Hunyadi Janosne

Azt nem mondtam, hogy minden korban mindenkire kötelező volt a 
"-né", csak azt, hogy "ősi és endogén".  Példáid többsége olyan 
arisztokrata asszonyokat sorol fel, akik jogilag függetlenek maradtak 
a férjüktől: Sárospatak csak azért lett a Rákócziaké, mert Lórántffy 
Zsuzsanna örökül hagyta a fiára, de férjének még semmi joga nem volt 
hozzá: Lórántffy-birtok maradt. Ezt fejezheti ki -- de nem 
feltétlenül -- a szülői család nevének megtartása. 
Ezen túlmenően -- bár erről nincs semmi forrásismeretem -- nem vagyok 
meggyőződve, hogy ezek az asszonyok mindig úgy nevezték magukat, 
ahogyan mi hivatkozunk rájuk. Ugyanis a történetírásunk rendesen 
száműzi az alternatív neveket/névalakokat, még akkor ha az illető 
használta azokat: a "Balassi Bálint" és "Josip Jelac^ic'" nevek is 
mai hivatalos megállapítás eredményei. A Zrínyiek közkeletűen 
használt családneve (melyet horvát nyelven ők maguk is "Zrinski"-ként 
használtak) is tkp. csak előnév: a családot Subicsnak hívták. 


hix.nyelv #130, :

> Reginek regi ugyan, de a Kovacs Palne tipusu szintagma eredetileg nem
> szemelyne v, hanem szoosszetetel, ami egeszen pontosan annyit
> jelentett, hogy Kovacs Pal felesege (a "ne" a "neje"-nek felel meg). 

Ez persze igaz, azonban a XV. sz. közepére már agglutinálódott. Ez 
pedig arra utal, hogy már ennél korábban egy oszthatatlan megnevezési 
egységet alkotott. Függetlenül attól, hogy a hozzákapcsolódó jelzők 
vonatkozhattak-e a férj nevére. 

> a tizenhetedik szazad elejeig ... a "nehai Kovacs Palne" ugyanis annyit
> jelentett, hogy "nehai Kovacs Pal neje", azaz ozvegye 

Bárczi: "A magyar családnevek kialakulása a birtokos osztálynál 
zömében a XV. sz. körüli időre, az alsóbb néprétegek zömében a XVI-
XVII. sz-ra tehető." Így megszilárdult névformákat ebben a korban a 
(nem nemességhez tartozó) asszonyoknál még kevésbé várhatunk.

> Az asszonynev hasznalata egyebkent csak a 19. sz. soran kezdett ugy
> igazan altalanossa valni szemelynevkent (anno a tanarom a
> polgarosodasra es attetelesen a nemet hatasra (amennyiben a nemet
> polgarsagnal a nevhasznalatban megmutatkozott a hazastarsak
> osszetartozasa) tippelt, mint okokra). 

A polgárosodás feltétlenül fontos, de szerintem a németségnek ehhez 
semmi köze. Eddig a korig a nők nem voltak önálló jogalanyok, így 
klasszikus értelemben vett nevük nem is lehetett. A házasságkötéskor 
pl. az anyakönyvekbe csak a férj neve és az újasszony keresztneve 
került bejegyzésre[*]. Csak amikor a patriarchális-feudális 
családmodell felbomlik, akkor lesz lényeges, hogy az asszonyoknak 
saját rögzült kételemű nevük legyen. Az, hogy a központi területeken 
a "-né" képzős alak vált uralkodóvá[**], annak köszönhető, hogy ez 
volt a korábban leggyakoribb informális megnevezési forma. A 
hagyományok erősségére utalhat, hogy eközben a hasonló konstrukciót 
felmutató XIX. sz. eleji ún. "nőstényítés" gyakorlatilag csak 
nevetséget szült.
[*] Itt utalnék vissza Ferenc példáira: az általa megnevezett 
asszonyok házassági szerződést kötöttek, a külvilág számára önálló 
személyek voltak olyannyira, hogy Zrínyi Ilona a magánvagyonát 
átvihette a második házasságába. 
[**] A magyar nyelvterület szélén, pl. Erdélyben azonban a "férj 
vezetékneve + asszony személyneve" forma lett általánosabb. Én inkább 
ezen esetekben hátterében keresnék "idegen" (német, szláv) hatást, 
mint a "-né"-s alakokban.

> A hatas ugyan hasonlo, szvsz azonban a pelda megsem pontos, hiszen a
> Campbellova eseteben egy idegen nevhez egy anyanyelvi kezpo jarul
> (marmint a "ragozo" szempontjabol idegen, ill. anyanyelvi), mikozben a
> Kovacs Janosne eseteben a nev is, a kepzo is anyanyelvi. 

Ebben igazad van, de: (1) nem akartam pontos példát hozni, csak 
olyat, amely az idegenek részéről megnyilvánuló értetlenségben 
egyezik. (2) Ennek ellenére én a magam részéről csak "Blairné"-t, 
"Chiracné"-t tudok mondani, ha az illetők feleségeiről kell szólnom: 
a magán nyelvhasználat szintjén tehét az analógia teljesebb. 
Ha teljesebb analógiát akartam volna, akkor a litvánt hangsúlyoztam 
volna. Itt ugyanis, a "Skadz^ius" családba tartozó lányok neve 
"Skadz^iute*", de ha szintén egy "Skadz^ius"-hoz mennek nőül, akkor 
vezetéknevük "Skadz^iuviene*"-re változik. De ez sokkal semlegesebb, 
így kevésbé átélhető, mint a szlovák példa.

> Azaz idegen nyelven a Kovacs Janosne olyasmi, mintha magyarul beszelve
> idegen toldalekokkal latnad el az idegen neveket. 

Csakhogy eddig a "Kovács Jánosné" hatályát a magyar nyelvre 
korlátoztam, a "Naomi Campellová"-ét pedig a szlovákra (ill. csehre): 
az eredeti kiindulópont éppen az volt, hogy miközben a saját 
környezetében mindkettő megfelelő, abból kivéve furcsává válik. Ennek 
megfelelően, ha magyarul írom le a feleségem nevét, akkor "Racskóné" 
lesz; ha szlovákul, akkor "Rac^ková"; ha angolul akkor meg csak 
"Racsko": a használt nyelv determinál, nem a nacionálé. (Persze az 
esetek túlnyomó többségében a leánykori nevét használjuk; a szlovák 
nyelven azonban még az ekkor is dukál az "-ová", mivel az nem 
asszonynévképző, hanem a szexus jele.)
Egyébként miközben "pán Tau"-ból "Tau bácsi" lett, "Don Quijote" 
megmaradt. Olyannyira hogy mára már a nívós szépirodalom kivételével 
fordításokban szinte mindenütt megmarad a "Mr/Herr/M X", 
"Mrs/Frau/Mme Y" és "Miss/Fräulein/Mlle Z". Ez valami olyasmi, amit 
fent írtál...

Kedves Attila!

hix.nyelv #130, Láng Attila D.:
> Tényleg muszáj lesz már, hogy valaki szóljon a Marno Jánosnak.
Azért az is lényeges, hogy az őseink milyen írott formát használtak. 
A polgári anyakönyvezés során (és a századforduló óta az egyházi 
esetén is gyakran) a (csonka)magyarországi szlovákoknál nem 
érvényesült a nemzetiségi elv. Így az én őseim már régóta hivatalosan 
"Racskó"-k, "Tusjak"-ok, "Medvegy"-ek, "Nobik"-ok. Gondolom, "Marno" 
is csak örökölte a nevét.

> > [Pedig ez a hosszú "ó" visszajutva szlovák nyelvi környezetbe azt
> > eredményezi, hogy rosszul ragozzák a nevemet.]
> Miért, illetve hogyan?
A hosszú "ó"-s "Racskó" idegen névnek számít: így ehhez a változatlan 
alakhoz járulnak a toldalékok, pl. tárgyeset: "Racskóa", női név: 
"Racskóová". A rövid "o"-s "Racsko" ill. "Rac^ko" formák esetén az 
"o" alanyesetjelnek számít, így a flexió során kiesik, pl. tárgyeset: 
"Racsku/Rac^ku", női név: "Racsková/Rac^ková".  

> A nyelvi jelenségek nem semlegesek, hanem a beszélők világképét
> tükrözik. Oka van annak, hogy a világ nyelveinek igen jelentős
> hányadában különféle praktikákkal megkülönböztetik a hím- és nőnemet,
> ez pedig abból ered, hogy a nemi identitás az emberi psziché
> (egészségemre) egyik nagyon fontos összetevője. 
A jelentős hányad az indoeurópai (és kisebb mértékben a sémi-hámi) 
nyelvekre korlátozódik. És itt is történeti jelenség: az ószlávban 
még a formailag nőnemű, de jelentésüket tekintve hímnemű szavak a 
nőnemű paradigma részét képezték. Eredetileg a paradigmák függetlenek 
voltak a nemtől: a tőhangzó (azaz a "téma") irányította az osztályba 
sorolást. Mind a germán, mind a szláv történeti nyelvtannak jelentős 
témaköre, hogy a tematikus kategóriák hogyan változtak át nemi alapú 
paradigmarendszerré: azzal egyidőben hogy ezek a nyelvek érintkezésbe 
léptek a mediterrán kultúrával(!). Ez inkább a felszín, mindsem a 
psziché mélyrétege. Ez utóbbira inkább a bantu osztályrendszer utal, 
ahol alapvetőbb kategóriák rendelkeznek elkülönítő determinánsokkal: 
az emberek--állatok--növények--absztrakciók--stb.  

> (Csak a huszadik században találták ki, részben ez ellen tiltakozva,
> hogy "God? She is black!") 
Nem tudom, megnyugtat-e, de Oszáma bin Láden személyneve nőnemű. Az 
Antikrisztus már készül a jelenkor kihívásaira...  

> Ez a megkülönböztetés azonban a huszadik században olvadozni kezdett.
> Megjelent a feminizmus és hozzálátott a férfiközpontú nyelvszemlélet
> megreformálásához. 
A reformot egyelőre nem látom: csak a tegnap "political correctness"- 
eit kell ma új PC-kkel helyettesítenünk. De ahogy a robesbierre-i 
terror nem volt az acien régime reformja, hanem egyszerű 
céljavesztett tagadás; úgy ez sem más, mint hisztéria. Ez egyszerű 
pszichológiai [egészségemre!] hárítás: minthogy a probléma 
megoldásához nem rendelkezünk elég finesszel, a formának tartalmi 
jelentést tulajdonítunk.  

> A magyarban számos foglalkozást el lehet látni -nő utótaggal, -fi
> utótaggal egyet se. 
Egy pár azért eszembe jut, ha nem is "fi" képzővel: "férfi színész", 
"óvó bácsi", ill. [elnézést az előbbiektől az egy mondatban való 
szerepeltetésért] "hímringyó". Ugyanakkor a kórházban, ahol 
dolgoztam, munkatársam volt "Sanyi nővér": nála nem volt explicit 
hímesítés, de nem is bánta. Van tehát eszköz a nem kifejezésére, ha 
kell; egyébiránt pedig a "takarító", "igazgató" és társaik nemileg 
nem jelzett szavak. Az, hogy ezek betöltöttségében aránytalanségok 
vannak, nem szűnnek meg azzal, hogy "-fi" utótagot biggyesztünk 
utánuk; ugyanez vonatkozik az "Autoreparateurist/in"-re is. Ha már 
Ursula K. Le Guint szóba hoztad: a szómágia működik Óceánföldön, de 
minálunk nem.  

> Egy nap talán a szlovák szótár is mint _zastaraný výraz_t, régies
> kifejezést jelöli meg az akademik(-čka) szót, és helyette akademist,
> akademosoba vagy tudja szösz, micsoda lesz a politikailag korrekt. 
Ebben szkeptikus vagyok: nem hiszem, hogy ez a nyelvi divathullám 
kitart addig, hogy a nyelv ennyire átalakuljon. Annál is inkább, 
mivel az egyre újabb PC-s alakok egyre hosszabbak, ezek pedig jól 
mutatnak a bürokrácia nyelvében, de a köznyelvtől távol állnak. A 
nyelvet pedig ez utóbbi réteg tartja életben.  
Nem mellesleg a szlovákban (csehben) a szexus nyelvtanilag annyira 
jelölt kategória, hogy nem is tudok olyan elemet, amely esélyes lenne 
egy nemet elfedő megnevezés alapjául: hacsak nem az "ono^" vagy a 
"tohl^a", azaz 'izé'; de ezek más módon sértik a politikai 
korrektséget. Az "*akademista" pedig nem kevésbé hím, mint az 
"akademik", az "osoba" 'személy' ("**akademosoba") pedig nőnemű 
egyeztetést kíván férfiakra vonatkoztatva is. Mindezeken túl a 
hímnemű élőlények külön ragozási paradigmával bírnak, emiatt még 
azonos hangalak esetén is eltérne egymástól a férfi- ill. női 
megnevezés (erre egyébként a csehben van is példa, pl. "pru*vodc^í" 
'kalauz; vonatkísérő'). A különbség tehát több mint egyszerű 
politikai korrektséggel rendezhető lexikai probléma.