Íriszből - Donna Lucia
Egy kellemes kora tavaszi estén - 1935-ben - egykori gimnáziumi
osztálytársaimmal a hagyományossá vált baráti összejövetelünket
tartottuk a hangulatos budai Ketter- (ma Borostyán) étteremben.
Egyszer csak egy hihetetlennek hangzó történetre figyeltem fel: az
asztal túlsó felén Kismarty Lechner Lóránd, akkor még műegyetemi
hallgató (ma az egyetem nyugalmazott professzora), arról beszelt
asztali szomszédainak, hogy családjának egyik távoli rokona (másod
unokatestvére), egy tizenhat esztendős leány, egyik reggelen
felébredve, a család számára idegen nyelven kezdett beszélni,
édesanyját és testvéreit nem ismerte meg...
Csak később tudták meg a család egyik szerzetes rokonától, dr.
Hümpfner Tibortól, aki sokáig dolgozott a vatikáni könyvtárban és
minden latin eredetű nyelven kitűnően beszélt és írt, hogy a leány
spanyolul beszél, és azt állítja magáról, hogy Madridban élt,
munkásasszony volt, ott negyven éves korában tüdőbajban meghalt...
És itt - ebben a családban „ébredt" fel.
Tüstént faggatni kezdtem kedves barátomat, volt osztálytársamat,
hogy mondja meg a leány nevét és címét.
Íriszből spanyol asszony...
Hiába kérleltem, hallgatásba burkolózott. A titokzatos történet
azonban nem hagyott nyugodni. Kerülő úton, jó néhány telefon-
érdeklődés után az osztálytalálkozót követő napon megtudtam, hogy ki
a titokzatos másod unokatestvér, akivel állítólag ez a lélekvándorlási
história megtörtént. Megtudtam, hogy Farczády Írisz az eredeti neve.
(Írisz ma már nagymama, sokáig dolgozott műszaki rajzolóként egyik
nagy tervezőintézetünkben, és utolsó - jó néhány évvel előtti -
találkozásunk alkalmával kijelentette, hogy nem kíván „ebben a
materialista szemléletű világban" az átváltozásáról nyilatkozni...)
Nyomozni kezdtem, mindenáron szemtői szemben akartam látni a
spanyollá változott leányt, akinek apja Farczády Gerő unitárius székely
vegyészmérnök, édesanyja pedig egy osztrák katonatiszt leánya volt.
Egyik rokonuk - egy másik unokatestvér -, akinél szintén érdeklődtem a
családban történt események felől, úgy tájékoztatott, hogy az apa az
Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ (OMTK) józsefvárosi
üzemében dolgozik, és egészen biztos, hogy megakadályozza a
leányával való találkozást.
Címüket a főkapitánysági bejelentőhivatalban tudtam meg: II., Lepke
u. 8. És mert tartottam attól, hogy az apa elzárkózna minden
felvilágosítás elől, olyan időben terveztem a család meglátogatását,
amikor a családfő dolgozik, annál is inkább, mert az anya -erről is
kaptam információt - híres spiritiszta médium, okkultista társaságok
tagja, és nemcsak hisz a természetfeletti erőkben, de propagálja is
azokat.
Számítottam arra, hogy az anya beszédesebb lesz. A szerkesztőnek
elmondtam, milyen riport ügyében nyomozok és kértem, adja mellém az
akkori idők egyik leghíresebb fotóriporterét, Escher Károly bácsit
(nekem akkor ő bácsi volt), hogy ha sikerül bejutni a Lepke utcai
otthonba, felvételeket készítsen a leányról.
Abban az időben újságírói fogás volt, ha az ember olyan házba, vagy
lakásba akart benyitni és nyilatkozatot kicsikarni, ahol nem
remélhetett „szíves" fogadtatást, azt kellett mondani: a
főkapitányságról jöttünk... Az egykori főkapitányság Vigyázó Ferenc
utcai bejárata mellett volt ugyanis az úgynevezett rendőri sajtóiroda.
Itt tanyáztak az újságírók egy-egy rendőri eseményre várva. A rendőri
tudósítóknak a nyomozókéhoz hasonlító jelvényük is volt, a zakó
hajtókája alatt viselték. Ennek felmutatása és a „főkapitányságról
jöttünk" bejelentés mindig hatásos volt. Ezúttal is.
A riporter nem csodálkozik
Bekopogtattunk a Lepke utcai lakásba: az édesanya jött elénk. Nem is
lepődött meg látogatásunkon, amikor megmondtuk, Írisz nevű leánya
ügyében járunk nála.
- Íriszt keresik? Ő már meghalt... Írisz elment, és aki most itt van
velünk, az Lucia, egy madridi asszony!
A riporternek semmin sem szabad csodálkozni, de most Károly bácsi és
én rémülten hallgattuk ezeket a kijelentő mondatokat,
megborzongtunk a misztikus történet ilyen józan szavakkal
rögzített "tényén".
Az anya bevezetett a lakásba, cigarettával kínált. Csak annyit tudtam
kérdezni:
- Hogy történt? Mi történt?
- Írisz a gimnázium negyedik osztályát végezte el kitűnő
eredménnyel. Jó tanuló,eleven kislány volt, a gimnáziumi kötelező latin
és német nyelven kívül csak franciául tanult. Egyik este gyengélkedett,
sőt annyira rosszul érezte magát, hogy azonnal ágyba fektettem, és az
ágya szélére ültem. Egyszer csak nagyon mélyet sóhajtott. A szívembe
hasított az a fájdalmas érzés, hogy Iriszke meghalt! Ráhajoltam,
éreztem a lélegzetvételét, végigsimítottam a szívén: dobogott. Meg
könnyebbültem. "Mélyen alszik" - gondoltam,pedig dehogy élt, akkor
már meghalt, a teste itt maradt, de a lelke elszállt... Ezt csak másnap
reggel tudtuk meg, amikor az ágyban fekvő teremtés, a mi Íriszünk,
mély ál mából felébredt, elkezdett valami idegen nyelven kiabálni,
kiugrott az ágyból és el akart szaladni. Visszatartottuk, szóltunk hozzá,
de nem értett bennünket, riadtan nézett rám, és senorénak
(úrnőnek) szólított. Engem, az édesanyját! Kiabált és sírt. Csak
annyit értettünk, hogy Madridról beszél, valami Pedrót emleget. Csak
később tudtuk meg a család egyik pap barátjától, akit idehívtunk,
hogy Lucia (mert akkor már így nevezte magát) spanyolul beszél,
mégpedig tökéletesen.
Nincs rá magyarázat
A rejtélyre, az okkultista csodára, vagy „lélekvándorlás! esetre" nincs
elfogadható magyarázat. Orvosok, pszichiáterek vitatkoznak: csalás,
szélhámosság, spiritiszta trükk vagy a skizofrénia rejtélyesen
megdöbbentő esete. Az Értelmező Szótár szerint az okkultizmus az
érzéki világon kívülieknek vélt titokzatos erőkről, szellemekről szóló
tudománytalan tanítás. A reinkarnáció pedig a lélekvándorlást hirdető
vallásokban valakinek vagy valaminek más testben való újjászületése.
Hernádi Gyula egyik elbeszélésének lábjegyzetében idézi E.
Mecklerburg (?) pszichiátert: A fizikai halál után következő
reinkarnációs, azaz újjászületési módozatok elképzelhetők... Ha a
pszichiáter neve után kérdőjelet tettünk, még inkább azt kellene
tennünk állítólagos kijelentése után. Hernádi ugyanis szereti
a „megcsavart" témákat, és az általa történelmi „blődlinek" nevezett
írásaiban a történelmi alakokat szatirikus éllel költözteti más emberek
alakjába. (Ezt a kis kitérőt azért tartottam fontosnak ide beiktani, hogy
az olvasó kellő kritikával és tájékozottsággal fogadja vagy ne fogadja
el az alábbi történetet.)
Írisz-Lucia átváltozása nagy fordulatokat hozott Farczády Gerő mérnök
családi életébe. Lucia nem ismerte meg testvéreit, anyját úrnőnek
nevezte, magát pedig szolgálónak és eszerint is cselekedett. Spanyol
ételeket főzött, spanyol dalokat énekelt, és spanyol táncokat mutatott
be. Egész otthona idegen volt számára. Jelekkel, majd később
szerzetes rokona tolmácsolásával tudtul adta a családnak, hogy
őt Lucia Altarez de Salvió-nak hívják, negyvenéves korában, 1933
augusztusában tüdőbajban halt meg Madridban, és itt „ébredt fel". A
férje napszámos volt, és Madridban a Calleoscura 7. számú házban volt
lakásuk. Tizennégy gyermeke volt, a legkisebb csontszuval jött a
világra, és hamar meg is halt. Nehézkes, szálkás, kezdetleges betűkkel
írta fej a nevét; később a törvényszéki írásszakértő megállapította,
hogy a gimnazista iskoláslány, Írisz, korábbi írásával öszehasonlítva, az
új kézvonások egy teljesen elütő jellemű, megfáradt nő írását mutatják.
Nem pirult el, pedig...
Amikor Írisz-Lucia is előjött a másik szobából, félénk mozdulattal
nyújtott kezet, és a szék szélére telepedve ült az asztalhoz. Nagy
szemeket meresztett ránk, de azután szívesen állt Escher Károly
fényképező masinája elé anyjával és Renée nevű húgával. Károly bácsi
még táncmozdulatait is lencsevégre kapta. Ám hiába szóltunk hozzá
magyarul, értetlenül nézett ránk. Amikor egyszer édesanyja valamiért
kiment a szobából és Luciával magunkra hagyott, odasúgtam a
kollégámnak, hogy most olyan ocsmány és durva szavakat mondok
neki, amire - ha valóban érti az eredeti anyanyelvét és csak titkolja -
egy apácáknál nevelkedett lány legalábbis elpirul vagy a szeme
megrebben... Mondtam is én olyanokat, hogy magam is restelltem.
Lucia rendületlen csodálkozással hallgatta egy kocsist is
megszégyenítő kifejezéseimet:
jól látszott, hogy nem értette, akár zulu nyelven is mondhattam volna.
Engedélyt kértem az édesanyjától, hogy másnap a spanyol követség
titkárnőjét és az akkor Budapesten vendégszereplő Busch Cirkusz
egyik spanyol artistáját magammal hozhassam. Mindketten szívesen
eljöttek, és Luciával fesztelenül beszélgetni kezdtek. A lány olyan
hibátlanul beszélt spanyolul, tökéletes kiejtéssel, hogy azt itt
Budapesten nem tanulhatta meg. Madridot úgy ismerte, mint egy
budapesti asszony a főváros utcáit, tereit, piacait.
Világszenzáció lett!
A szerkesztőségben nem akartak hitelt adni szavaimnak, Escher Károly
fotóiban is valami trükköt sejtettek. Ezért az általam feltárt adatok
nyomában másnap Bakos Ákos, Az Est akkori főmunkatársa
személyesen látogatta meg a családot, és a riportot is ő írta meg.
Sajnos. Nem bízták ezt a rejtélyes anyagot egy kezdő riporterre, aki
talán nem elég tapasztalt, és könnyen felsülhet, bár másnap és a
további napokon a riport folytatását, a megjelenés után bekövetkezett
eseményeket én írhattam meg.
„Pár napja tudósítónk Jelentette - írta Az Est -, hogy a Hűvösvölgy
egyik villájában él egy tizenhét esztendős úrilány, aki családja és
sajátmaga állítása szerint két esztendővel ezelőtt spanyol
munkásasszonnyá változott. Fantasztikusan hangzott ez a közlés, de
újságírói kötelességünknek tartottuk, hogy mégis utánanézzünk a
dolognak. Beszélgetéseink, érdeklődésünk eredményeit közöljük a
következőkben. Állást termesztésen semmilyen irányban nem
foglalhatunk a furcsa ügyben, csupán hűségesen leírjuk azt, amit a
lánnyal és családjával kapcsolatban tapasztaltunk és hallottunk.
Szolgálatot akarunk tépni a tudománynak ezzel a közléssel. Nyilván
orvosok és lélekbúvárok feladata annak meg-, állapítása, hogy mi is
történt írisszel, aki Luciává változott..."
A riport megjelent, és nemcsak Magyarországon,, de a világon
mindenütt nagy port vert fel. Úgyszólván valamennyi világlap átvette a
tudósítást, angliai és hollandi metafizikai és metapszichikai társaságok
tudósai repülőgépre ültek, a külföldi filmhíradós riportereknek és
újságoknak egymás után nyitották ki az ajtót a Lepke utcában. Dr.
Hümpfner Tibor, cisztercita szerzetes jelentette a Vatikánnak az esetet.
Egy magas rangú egyházi férfiú jelent meg az „esetleges" csoda
kivizsgálására, de csupán egész bizonytalan és hitetlenkedő jelentést
tudott írni a Szentszéknek.
Felhívtuk a lap madridi tudósítóját is, hogy nézzen utána a Lucia által
megadott címnek. Másnap telefonált, hogy „Calleoscu-ra" nevű utca
nincs a munkásnegyedben, hasonló nevű utca azonban több is van, és
azokban számos Alvarez vagy Altarez nevű család található. Abban az
időben Madridban nem volt lakásbejelentési kötelezettség, a szegény
munkáscsaládok egyre-másra költözködtek oda, ahol olcsóbb volt a
lakbér, vagy közelebb volt a munkahely.
A főkapitányságon a spanyol tolmáccsal
A budapesti spanyol ügyvivő, Carlos Arcos Cuadra felkérte a
főkapitányságot, hogy derítsen fényt a bonyodalmas ügyre, hiszen, ha
a lány valóban „spanyol", tisztázni kell állampolgárságát és
tartózkodási engedélyt kell kérni számára. A főkapitányság,
pontosabban dr. Ferenczy Tibor főkapitány, dr. Tóth István rendőrorvos
és dr. Szimon István rendőrfőtanácsos a spanyol követségi tolmács
segítségével hallgatták ki a leányt és az édesanyját. A leány mindenre
hibátlan spanyol nyelven válaszolt, a magyarul feltett kérdéseket
azonban nem értette. (Vagy nem akarta megérteni - ki tudja?) Váltig
hangoztatta, hogy ő egy negyven éves munkásasszony, de itt egy
tizenhét éves leányként ébredt fel. A szüleit csak munkaadóként ismeri
el, segédkezik a háztartásban, testvéreit barátként kezeli.
A vizsgálat eredménytelen maradt, mint ahogy dr. Németh Ödön
törvényszéki hites elmeszakértő sem jutott előbbre. Farczády (risz-
Lucia, ahogy mar írtuk, ma már idős asszony, unokái vannak, és közeli
rokonai szerint ennyi év után is idegenes kiejtéssel „töri" a magyar
nyelvet...
|
